Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A héten megjelent egyetemi irodalomtudományi tanszékek és intézetek tiltakozó nyilatkozatához újabb oktatók csatlakoztak mind a debreceni, mind a szegedi egyetemről.
Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a héten állami egyetemek irodalomtudományi tanszékei-intézetei juttattak el tiltakozó nyilatkozatot az Indexhez. Akkor az akcióhoz az egyházi egyetemeken kívül a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) sem csatlakozott, de nem írta alá a dokumentumot a Debreceni Egyetem (DE) Irodalom- és Kultúratudományi Intézete sem, csak az oktatói. Most kiderült, hogy az eset az SZTE esetében félreértés volt, mert bár a SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézete valóban nem csatlakozott a kezdeményezéshez, az ott dolgozók - csakúgy mint a Debreceni Egyetemen esetén - igen.
A NAT elleni tiltakozáshoz csatlakozó szegedi egyetemi irodalomtanárok névsorát a cikkben olvashatjátok el.
Azóta még több debreceni oktató csatlakozott a tiltakozáshoz, az Eduline-hoz is elküldött levelükben "21+" debreceni professzorként emlegetik magukat. Azt írják, egyetértenek azokkal az állásfoglalásokkal, amelyek – világos és tárgyilagos érveléssel – a Nemzeti alaptanterv közelmúltban megjelent módosításának visszavonását sürgetik.
Önmagában az átdolgozás mikéntje, a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés hiánya, a már korábban meglévő szakmai (többek között akadémiai) vélemények, kritikák és javaslatok semmibevétele felveti annak kérdését, hogy alkalmas lehet-e a következő nemzedékek ismeretkörének és szemléletének formálására
- fogalmaztak levelükben. A levélben szereplő oktató listája a következő: Antus Sándor, Bazsa György, Beke Dezső, Bényei Tamás, Daróczy Zoltán, Erdődi Ferenc, Fábián István, Fodor László, Gát György, Hoffmann István, Joó Ferenc, Kónya József, Kövér Katalin, Kurtán Tibor, Nagy Noémi, Orosz István, Páles Zsolt, Panyi György, Puhl Antal, Rácz István, Séllei Nóra, Szabadfalvi József, Szöllősi János, Tóth Imre, Tóth Valéria, Várnagy Katalin.
A Debreceni Egyetem egyébként - mint az Index cikkéből kiderült - fontosnak tartotta külön elhatárolódni azoktól a tanáraitól, akik még kedden aláírták a dokumentumot. Közleményük szerint az intézményhez kötődő aláírók véleményét a Debreceni Egyetem az aláírók magánvéleményének tekinti, az nem az intézmény hivatalos álláspontja.
A közös tiltakozó nyilatkozatban többek között kifogásolják a törzsanyag mennyiségét és az erre fordítandó óraszám arányát, illetve a kötelező szerzők és művek kiválasztásában az esetlegességet, a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyását. A tanszékek az új Nemzeti alaptanterv visszavonását kérik.
"Beláthatatlan léptékű torzulásokhoz vezetne" - egyetemi oktatók nyílt levele a NAT-ról
Nyílt levélben fogalmazták meg felháborodásukat az ország különböző egyetemeinek oktatói az új NAT irodalomoktatásának része kapcsán.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).