Fontos határidő a szülőknek: már csak pár napig lehet kérelmezni az iskolakezdés alóli felmentést

Január 31-ig, vagyis péntekig kell benyújtaniuk az Oktatási Hivatalhoz a felmentési kérelmet azoknak a szülőknek, akik szeretnék, hogy hatéves gyerekük még egy évig az óvodában maradhasson. Ugyanakkor ha a pedagógiai szakszolgálat még a határidő előtt a felmentést támogató véleményt állít ki, nincs szükség a kérelemre. Itt vannak a részletek.

  • Eduline

Ahogy már többször megírtuk, január 1-jétől azoknak a gyerekeknek, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, alapszabályként szeptemberben el kell kezdeniük az iskolát. Arról, hogy további egy évig az óvodában maradhatnak-e, többé már nem az intézmény, hanem az Oktatási Hivatal (OH) dönt. Az eljárás a szülő kérelme alapján indul, amelyet január 15-ig, az első évben kivételesen január 31-ig kell benyújtaniuk a szülőknek. Vagyis péntekig van még idő.

Hogyan kell kérelmezni a felmentést?

A kérelmet ezen a honlapon kell kitölteni, majd kinyomtatva és aláírva postára adni az Oktatási Hivatal címére.

Mit kell csatolni hozzá?

Kötelezően csatolandó dokumentum nincs, az indokot a formanyomtatvány megfelelő részében is részletezni lehet. Ugyanakkor lehet mellékelni az óvodától kapott, a gyermek fejlődését nyomon követő nyomtatványt, a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleményt, orvosi igazolást vagy más dokumentumot is, ami alátámasztja a szülő érvelését.

Hogyan zajlik az eljárás?

Az Oktatási Hivatal a kérelmet nyolc napon belül elfogadhatja, elutasíthatja - azt, hogy ez pontosan milyen kritériumok szerint történik, nem hozták nyilvánosságra -, vagy kikérheti a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat véleményét. Utóbbi esetben hatvan napon belül születik döntés. A döntés ellen bírósági eljárásban lehet majd fellépni, melynek során az illetékes bíróság negyvenöt napon belül köteles határozatot kiadni.

Nincs kiskapu?

De van: ha a szülő a kérelem benyújtásának határideje előtt (legkésőbb január 30-án) beszerzi az illetékes pedagógiai szakszolgálat felmentést támogató véleményét, a gyerek automatikusan további egy évig az óvodában maradhat. A szakvéleményt az óvodában mielőbb be kell mutatni, amely alapján a köznevelési információs rendszerben rögzítik ezt a tényt és a tankötelezettség egy évvel való elhalasztását.

Iskolaérettségi vizsgálatok: anonim kérdőívvel gyűjt adatokat a döntésekről a Szülői Hang

Legkésőbb január 31-én kell beadniuk a felmentési kérelmet azoknak a szülőknek, akiknek gyereke idén nyáron betölti a hatot. Anonim kérdőív kitöltésével gyűjtene adatokat az iskolaérettségi vizsgálatokról a Szülői Hang.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.