Jó hír a diákoknak: hosszabb ideig érvényes a tavalyi éves bérlet

2020. január 11-én 02 óráig utazhatnak a közoktatásban tanulók és a hallgatók a 2019. évi éves bérletek decemberi szelvényeivel - írja honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

  • Eduline

A hosszabbítás a havi árral rendelkező éves Budapest-bérletekre, illetve a kedvezményes éves Budapest-bérletekre vonatkozik, köztük a közoktatásban és a felsőoktatásban tanulók bérleteire is. A tavalyi felnőtt, illetve nyugdíjas bérlettel rendelkezők is január 11-ig utazhatnak a szelvénnyel. A hosszabbítás érvényes az éves összvonalas Budapest-bérletre és az arckép nélküli éves Budapest-bérletre is - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.

Nem vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, mert azok tetszőleges kezdőnappal válthatók, továbbá nem érinti a havi- és negyedéves- vagy más, rövidebb érvényességű budapesti-, HÉV- és környéki bérleteket és az éves nosztalgia bérleteket sem.

A felsorolt bérlettípusokat a MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. is a meghosszabbított érvényességi idővel fogadja el Budapest közigazgatási határán belül, a Budapest-bérletekkel igénybe vehető járatain - írja a BKK.

További jó hír, hogy a Fővárosi Közgyűlés decemberben úgy döntött: a budapesti lakcímmel rendelkező regisztrált álláskeresők januártól ingyen utazhatnak a fővárosi tömegközlekedési járatokon. Az álláskeresőknek szóló havi bérletre való jogosultság megállapítására új igazolást vezetnek be. A bérletet a BKK kijelölt értékesítési helyein lehet kiváltani január elsejétől - írta korábban az MTI.

Több tízezer forintot spórolhattok: így utazhattok kedvezményesen egyetemistaként

Milyen tömegközlekedési bérleteket, jegyeket vehettek, ha nappali, esti vagy levelező tagozaton tanultok valamelyik fővárosi egyetemen, főiskolán? Összegyűjtöttük.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.