Zseniális előtte-utána fotó: hét tanárnak egyszerre született gyereke egy amerikai iskolában

A Kansas állambeli Goddard Oak Street általános iskolájában hét tanárnő egyszerre szült, terhességükről és a gyerekeikkel is készítettek közös fotót - írja a Good Morning America.

  • Eduline

A kansasi általános iskola hét tanárának összesen nyolc gyereke született, egyikük ugyanis ikreket várt. "Korábban pacsiztunk a folyosón, most tippeket adunk egymásnak és a gyerekeinkről beszélünk" - mondta Nicole Lauer első osztályos tanító a Good Morning America nevű portálnak. A gyerekek nyolc hónap alatt születtek március és október között, az utolsóként érkező anyja néhány hete tért vissza az iskolába.

A tanárok a terhességük bejelentésével feladták a leckét az iskola igazgatójának. "Egyik nap kilenc helyettesítő tanár volt az épületben, mert néhányan továbbképzésre mentek" - mesélte Ashley Miller a portálnak. Az igazgató szerint az iskolában dolgozók "olyanok, mint egy család" - az intézmény korábbi, jelenleg nyudíjas vezetője és más ismerősök ugrottak be helyettesíteni. Millernek a szülési szabadságok után most a szoptatási szüneteket kell koordinálnia.

Az egyszerre gyereket váró tanárok helyi hírességek lettek, az iskola neve után "Oak Street-i anyáknak" hívják őket.

"Ezen változtatnék": mondjátok el, szerintetek mitől lenne jobb ma gyereknek lenni

1989 óta november 20-án ünnepeljük a Gyermekjogok Világnapját. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye elfogadásának harmincadik évfordulóján mondjátok el, ti min változtatnátok azért, hogy jobb legyen a gyerekek élete Magyarországon. Mi kezdjük a sort.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.