Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Napközis tábort szerveznek a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen az ott dolgozók gyerekeinek – a 3 és 12 év közötti gyerekekkel önkéntes hallgatók foglalkoznak.
Az egyetem második alkalommal rendezi meg a programot azért, hogy a gyerekek nyári elhelyezésében segítsen – írja a dehir.hu.
A tábor különlegessége, hogy a gyerekekkel önkéntes hallgatók foglalkoznak – az intézmény egyik fő profilja a tanítóképzés. Minden napot más-más téma köré építenek.
„Nagyon sok munkahelyen ez komoly problémát jelent. Mi igyekszünk családbarát munkahellyé válni, és tettekben is megmutatni azt, hogy a karrier és a családvállalás összeegyeztethető” – mondta Kustár Zoltán rektor.
Ilyen lesz a 2019/2020-as tanév: az összes fontos dátum
Mikor kezdődik a 2019/2020-as tanév? Mikor lesz az őszi, a téli és a tavaszi szünet? Mikor tartják az érettségiket és a középiskolai felvételi vizsgát? Itt találjátok a 2019/2020-as tanév legfontosabb dátumait.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.