Jogerős a strasbourgi elmarasztalás a tankönypiac monopolizálása miatt

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt.

  • MTI

A strasbourgi székhelyű törvényszék októberben első fokon helyt adott a felperesek - a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. - panaszának, akik a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt indítottak eljárást.

Az EJEB akkor kimondta: a hatóságok megsértették ezen, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cégek jogait, mivel az átalakítás tisztességtelen terheket rótt rájuk, megfosztva őket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

A bírói testület rámutatott, hogy a törvényileg meghatározott átmeneti időszak rövid volt, mindössze másfél évig tartott, a szóban forgó cégeket pedig nem kérték fel részvételre az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. által kiírt új, zárt tenderek semelyikén, és annak ellenére sem kaptak semmilyen kártérítést veszteségeik után, hogy gyakorlatilag teljesen kiszorultak a piacról. 

Végezetül megállapították azt is, hogy sem a szülőknek, sem a diákoknak nem származott semmiféle valódi hasznuk az új rendszerből. Az elsőfokú ítélet szerint a hatóságok ezzel megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magántulajdon védelméről szóló cikkét.

A magyar állam fellebbezést nyújtott be a verdikt ellen, ezt azonban kedden elutasította a fellebbviteli fórumként eljáró bírói tanács. Az elmarasztaló ítélet így jogerőre emelkedett, esetleges kártérítésről azonban csak később fognak dönteni. 

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.