Félévkor nem lehet megbukni, nem bizonyítványt, csak értesítőt kapnak a diákok

A félévi valójában nem bizonyítvány, csupán értesítő - oszlatta el a tévhiteket Jocó bácsi, vagyis Balatoni József történelemtanár.

  • Eduline

Ha egy diák azt mondja félévkor, hogy megbuktam, az valójában nem igaz. Mindezt azzal magyarázza a történelemtanár, hogy a félévi nem bizonyítvány, csupán egy értesítő. Ez azt jelenti, hogy az iskola értesítést küld arról, hogy az év közepén melyik tantárgyból hogyan áll a diák - írja Jocó bácsi a wmn.hu-n. 

"A bukás azt jelenti, hogy az első félév nem sikerült. De a közoktatás nem egyetem, hogy félévekben és az azokra kapott jegyekben gondolkodjunk" - tette hozzá Jocó bácsi.

Szerinte ezt az értesítést egy lehetőségnek kellene tekinteni: „most így állok, de még van fél évem javítani a jegyeimen”. A történelemtanár szerint ez a hozzáállás pszichésen is hat a gyerekekre. Egyes pedagógusoknál ilyenkor is lehet még javítani, de Jocó bácsi arra buzdítja a diákokat, hogy ne csak ilyenkor kapjanak észbe, "javíthatnak" egész évben.

Itt vannak a friss adatok: az általános iskolások és a középiskolások száma is csökkent

Az általános iskolákban hatezerrel kevesebb diák kezdte el a 2018/2019-es tanévet, mint ahányan a 2017/2018-as tanévben tanultak ezekben az intézményekben.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.