Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Január 19-re országos demonstrációt hirdettek szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azonban kiemelte: úgy időzítik majd a blokádokat, hogy minden diák eljusson az aznap tartott középiskolai felvételi vizsgára.
Országos demonstrációt hirdettek január 19-ére a szakszervezetek a szombati tüntetésen, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Kossuth téren akkor útlezárásokat és hídfoglalásokat ígért, és azt mondta, január 19-én "leáll az ország".
Kordás az ATV Heti Napló című műsorában Sváby András vendégeként is beszélt erről, akkor azt mondta, már beadták a területfoglalási engedélyeket az útlezárásokhoz, és eddig 16 városból jelezték, hogy részt vesznek a megmozdulásokban - írja a hvg.hu.
Azt is kiemelte, hogy bár január 19-én lesznek a központi középiskolai felvételik, ők nem a gyerekekkel akarnak kitolni, ezért úgy időzítik majd a blokádot, hogy ne a felvételikre eljutást, vagy az onnan elvonulást akadályozzák.
A gimnáziumok és szakgimnáziumok központi írásbeli felvételijét valóban január 19-én délelőtt tartják, tavaly 68 ezer diák ment el a vizsgára országszerte.
Fontos vizsga vár az általános iskolásokra
Három hét van a középiskolai központi felvételi vizsgáig - itt találjátok a pontos dátumot.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).