Szigorítanak: júliustól csak engedéllyel lehet tanodát működtetni

Jövő júliustól csak az lehet tanoda, amelyet hivatalosan is tanodává minősítettek - hangsúlyozta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

  • MTI

 Fülöp Attila elmondta: június végéig minden intézménynek jelentkezni kell, s tanodává kell minősíttetnie magát, amely tanoda jellegű szolgáltatást végez. A most kiírt pályázatra jelentkezőknek még idén meg kell ezt tenniük. Nekik feltétel többek között az, hogy már egy éve hasonló szolgáltatást végezzenek.

Az államtitkár kifejtette: kiegészítő segítséget biztosítanak azon civil, illetve egyházi szervezeteknek, akik tanodát működtetnek az iskolához segítségre szoruló gyermekeknek. A tanodák 2019. január elsejétől két fajta segítséget kapnak. Egyrészt januártól a gyermekjóléti alapellátás egyik fajtája lesz a tanoda. Emellett körülbelül 200 tanodát tudnak majd támogatni, tanodánként 12-15 millió forinttal.

Fülöp Attila a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában elmondta: a pályázatot már kiírták. Január 10-ig lehet jelentkezni a jövő évre vonatkozó költségvetési támogatásra.

Állami apanázsra pályázhatnak a tanodák 2019-től, itt vannak a részletek

A jövő év elejétől a gyermekvédelmi törvényben rögzített szolgáltatás lesz a tanoda, ezek működését a kormány pályázati támogatással segíti - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Pest megyei Zsámbékon.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.