1,2 milliárdból indul a 2012-es iskolatej program

Több tejet az iskolákba: az idén is országos összefogás indult az iskolatej program kibővítéséért, amelynek támogatására a tervek szerint jövőre 1,2 milliárd forint jut. Az iskolatej világnapja alkalmából szerdán 120 vidéki kisiskolást láttak vendégül a Parlamentben.

  • Eduline

Simon Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: míg tavaly 400 millió, az idén 800 millió forint állt rendelkezésre az iskolatej program megvalósítására, a tervek szerint jövőre 1,2 milliárd forinttal támogatják a kezdeményezést.

 

2010-ben 150 ezer diákhoz juttattak el egy pohár tejet minden nap, addig 2011-ben 170-180 ezer gyermek kapott iskolatejet. Szólt arról is, hogy a támogatás lehívását a tejfeldolgozók számára is lehetővé tették, a hivatali eljárási időt is csökkentették. Ezek a változtatások azt a célt szolgálták, hogy a program hatékonysága nőjön, a lebonyolítás minél gördülékenyebb legyen.

Az iskolatej program továbbfejlesztésére tavaly indult az országos kezdeményezés civil szervezetek, önkormányzatok, politikusok, híres közéleti személyiségek, iskolaigazgatók, sportolók és művészek részvételével.

 

Az iskolatej világnapját minden évben szeptember utolsó szerdáján tartják: az idén szeptember 28-án találkoztak az ünnep alkalmából a civil kezdeményezés résztvevői a Parlamentben. Az eseményen a támogatók közül számos ismert személyiség vett részt, jelen volt többek között Zsédenyi Adrienn énekesnő, a civil összefogás képviselője és Schell Judit színésznő is.

 

MTI 

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.