Elitképzéssé változatnák a tanárképzést

Iskolában eltöltött hosszabb idő, új finanszírozási metódus és a már említett elitképzéssé változtatandó tanárképzés - a többi között ezt tartalmazza az új közoktatási törvényt előkészítő anyag, amelyet a FigyelőNet ismertetett. Az új felsőoktatási törvény koncepciója - a honlap szerint - rögzíti a felsőoktatásba való belépés feltételeként az emelt szintű érettségit és hosszabb távon a nyelvvizsgát.

  • Eduline

A szerkesztőség birtokába jutott dokumentumok szerint a közoktatási törvény szemléletét, jövőképét és tartalmát egy 43 oldalas, a felsőoktatásét egy 9 oldalas anyag készíti elő. A honlap információi szerint a közoktatás finanszírozásáról szóló passzusokban megerősítik az eddig is ismert elképzeléseket, hogy jelenleg 50-50 százalékban az állam és a fenntartó folyósítja az iskolai működés költségeit, ennek aránya 90-10-re változna az előbbi javára, kivéve az egyházi iskolákat, ahol 100 százalékban az állam állná a számlát. Az iskolák finanszírozása a tanulói létszámtól, a csoportszámtól és a feladatoktól együttesen függene. A pedagógusbérek is ennek megfelelően a központi kasszát terhelnék. 

"Fel kell hagyni a túlterhelésről folyó álságos oktatáspolitikai hivatkozással, több iskolaidőre van szükség" - írták a honlap szerint az anyagban, amely szerint minden évfolyamon 5 órával többet kellene töltenie az iskolában a gyerekeknek, mint jelenleg. Ennek egy része a középtávon bevezetendő mindennapos testnevelés plusz óráiból adódik, de 2-3 óra egyéb nevelési feladatra fordítandó.

A tanárképzést elitképzéssé változtatnák, aztán pedig a részletesen kidolgozott életpálya szerint dolgozhatnának a - magas presztízsű - pedagógusok. Az életpálya része a kezdőtanárok szakmai beválását feltérképező próbaidő bevezetése, a folyamatos külső ellenőrzés, amely akár negatív szankciókkal is járhat, és a több szakaszból álló pályaívhez tartozó, teljesítményhez kötődő bérezés. 

mti

A terv szerint a 4-10 éve tanító pedagógus bére a korosztálya diplomás átlagbérének megfelelő nagyságú lenne (tehát a szakszervezetek követeléseivel egyező mértékű: ma nagyjából ez 300-330 ezer forint). Egy vagy két alkalommal a pedagógusok kaphatnának fizetett, iskolán kívüli alkotó munkára, továbbképzésre fordítható fél évet. 

A tankötelezettségen nem változtatnának az anyag kidolgozói - továbbra is 18 évig lenne tankötelezettség -, de 16 éves kor után fegyelmi úton kitehető lenne az adott intézményből az a diák, aki nem tudja betartani egy adott közösség normáit. Ilyenkor a gondviselő kötelessége lenne elhelyezni a renegát gyereket. A tankötelezettség korhatára a szakképzésben tervezett változtatásokat is érintheti: ha ott lecsökkentik a képzési időt három évre, akkor sokaknak az iskola már 17 évesen befejeződne. A tervezet egyébként a most a nemzetgazdasági tárcához tartozó szakképzést az oktatáshoz csoportosítaná. 

A néhány éve bevezetett középiskolai nyelvi évfolyamokat nem törölnék el, de - mint írják - "ne legyen kötelező, különösen ne kizárólag angol képzéssel".

A dokumentum írói támogatnák az egész napos iskolákat és a jó iskolai gyakorlatok terjesztését. Kívánatosnak tartanák a tanórán kívüli nevelési tevékenységek erősítését is. Hogy ne maradjanak ki a szülők pénztárcáját megterhelő osztálykirándulásból, színházlátogatásból és egyebekből a szegényebb gyerekek sem, központi pályázati lehetőséget állítanának fel erre a célra. 

Az új felsőoktatási törvényt előkészítő anyagban az állami és azon egyházi egyetemek finanszírozása kapcsán az áll: amelyek fenntartó egyházának legalább 50 ezer tagja van, és legalább 1985 óta működik Magyarországon, három részből állna a tervek szerint: 70 százaléka a bázis, 15 százaléka - az előző évben beiratkozott hallgatókkal arányos - képzési normatíva és 15 százaléka a - minősített oktatók számával arányos - kutatói normatíva. Főiskolák esetén 70 százalék a bázis, és 30 a képzési normatíva.

A tervezet az intézményi autonómia elemeként sorolja fel a gazdálkodást a saját vagyonnal, de azt is írják, hogy jól körülhatárolt tevékenységek esetén (például spin-off vállalkozás, utazási iroda) lehetőséget kell adni a felsőoktatási intézményeknek saját tulajdonú gazdasági társaságok létrehozására. Megerősíti viszont azt a már ismert elképzelést, hogy egy adott intézményen belüli felvételi keretszámokba is bele kíván szólni az oktatásvezetés. A dokumentum leszögezi, hogy a felvételihez alapkövetelmény lesz a megfelelő és sikeres emelt szintű érettségi, és hosszabb távon a nyelvvizsga is. Azt is rögzíti, hogy nem lehet a felvételinél a hátrányos helyzetűek és a fogyatékosok számára pozitív megkülönböztetést biztosítani. 

A FigyelőNet írása szerint "a KDNP-s minisztérium e munkára döntő többségben az egyházi iskolai gyakorlatból toborzott pedagógusokat, szakembereket". Úgy tudják, hogy "a valóban népes törvény-előkészítői csapatba alig hívtak meg az oktatás más szegmenseiből érkezőket".

mti

 

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu