Megnyitotta kapuit az Educatio kiállítás

Az intézmények versenyeznek a hallgatókért, a jelentkezők pedig küzdenek az intézményekért. A minőségi verseny, a javuló szolgáltatások a felsőoktatási reform sikerességét bizonyítják - nyitotta meg Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára az Educatio 2009 - Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást január 23-án, pénteken délelőtt. A Syma Sport és Rendezvényközpont "A" és "C" csarnokában rendezett kiállítás idén 10 ezer négyzetméteren, több mint 200 kiállítóval várja az érdeklődőket.

  • Edupress

A mára hagyományosan megrendezett kiállítás a felsőoktatásba készülőknek, a felsőoktatási intézményeknek, és a háttérintézményeknek ad lehetőséget egy tartalmas találkozásra - fogalmazott az államtitkár. "Az OKM azért rendezi meg minden évben a kiállítást, hogy a felsőoktatásban érintettek egy helyen szerezhessenek be minden információt a lehetőségekről" - mondta.

A hazai és főként brit, norvég, olasz, belga, spanyol, osztrák, német több mint 35 külföldi intézmény mellett taneszközgyártók és -forgalmazók, nyelviskolák, szakképző intézmények, oktatással foglalkozó kutatóintézetek is részt vesznek a rendezvényen. Arató Gergely sikeres és eredményest versenyt kívánt a felvételizőknek és az intézményeknek egyaránt.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.