szerző:
Edupress

A megkezdett munka folytatásaként rendezik meg május 9-én 9 és 16 óra között a Menedzsment kultúra a felsőoktatásban III. nevet viselő, follow up konferenciát a felsőoktatás-menedzsment területének megvitatására.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara, valamint az Univpress Felsőoktatás-kutató Műhely által 2004 tavaszán megrendezett Menedzsment kultúra a felsőoktatásban című eseményt 2007-ben követte az első follow up konferencia, mely az új felsőoktatási törvény első egy évének tapasztalatait, a felsőoktatás-menedzsment területén bekövetkezett változásokat tárgyalta meg.

Az idei rendezvény célja a megkezdett munka folytatása, a szakmai kommunikáció fenntartása a felsőoktatási folyamatokat a menedzsment perspektíváján keresztül szemlélő szakértőkkel, illetve egy fórum megteremtése a tudásmegosztásra. Az eddigi struktúrát megtartva a délelőtt négy problémafelvető előadással indul, a délután folyamán pedig négy különböző szekción belül folyik majd a munka.

Az egyes csoportokban gyakorlattal rendelkező szakemberek oszthatják meg egymással tudásukat, a tevékenységet megfigyelő egy-egy rapportőr pedig a program utolsó elemeként mutatja be az egész konferencia előtt az adott szekcióban elhangzott információkat, következtetéseket.

A konferencia helyszíne: Budapest, Kazinczy u. 23-27.
A rendezvényről további információ a www.ppk.elte.hu/konferencia oldalon olvasható.

(www.edupress.hu)