szerző:
Edupress

Nóra húgai - Bátor döntések - női életválasztások a 21. századi Magyarországon címmel tartanak nemzetközi esélyegyenlőségi szemináriumot április 16-án a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában.

A norvég Henrik Ibsen a mai napig állásfoglalásra készteti olvasóit, darabjai pedig továbbra is heves vitákat váltanak ki, különös tekintettel a nők jogaira és a nemi egyenlőség kérdésére. Nóra című drámájának eseménysorát példaként felhasználva szervez szemináriumot a Norvég Nagykövetség, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium "Nők a gazdasági döntéshozatalban" munkabizottsága, valamint a Miskolci Nőknek is Esélyt Alapítvány.

A rendezvényen a szeminárium alapjául szolgáló írásokat összegyűjtő Nóra húgai című esszékötet magyar fordítását Brit Bildøen író mutatja be 11 órától, majd a nemi szerepekről, a magyarországi esélyegyenlőség helyzetéről hallhatnak a résztvevők, miközben egy irodalmi pályázat díjazott műveit adják elő, illetve a 21. századi női karrier lehetőségekről tartanak panellbeszélgetést a szervezők.

A részvétel díjtalan, és minden megjelent megkapja az említett kötetet.
A rendezvényről további információ a www.gtk.uni-miskolc.hu/nora oldalon olvasható.

(www.edupress.hu)