szerző:
Edupress

"5 nap, 5 éj, Neked, Velem" felhívással idén kilencedik alkalommal rendezik meg április 21. és 25. között az Eszterházy Károly Főiskola legnagyobb kulturális és szórakoztató rendezvényét, az V. egri Főiskolás Napokat.

Az eFeN 2003-ig Udvarbál néven volt ismert, az idei évben pedig már ötnapos esemény, mely Kelet-Magyarország legnagyobb hallgatói program-együttese, több mint 10 ezer résztvevőt várnak a szervezők. Az elmúlt évekhez hasonlóan a koncertek, 21 fellépő mellett rengeteg kulturális és ismeretterjesztő programon vehetnek részt a fesztiválra látogatók.

A rendezvény új helyszínekkel, színes és érdekes programokkal igyekszik biztosítani a színvonalas szórakozást. Az idei évben is merendezik a már hagyományosnak mondható, minden évben nagy sikert arató programokat, mint például a Karok Háborúja, KOLImpia, Középiskolák Vetélkedője, Mr és Miss eFeN választás, Csocsó-bajnokság, illetve a Főiskolai Amatőr Filmfesztivál. Az idei rendezvény igazi színfoltjaként először vezetik be az úgynevezett eFeN Passportot, a fesztivál "hivatalos" okmányát, melybe a különböző programokon való részvételt igazoló bejegyzéseket gyűjtve a legkitartóbb "eFeNezők" között értékes ajándékokat sorsolnak ki.

További részletek a rendezvény hivatalos honlapján (efen.ektf.hu) olvashatók.

(www.edupress.hu)