szerző:
Edupress

A Henkel Art.Awards nemzetközi kortárs művészeti pályázatot hetedik alkalommal hirdetik meg a kelet-közép-európai régióban élő népek és kultúrák egymás közötti megértésének erősítése céljából.

A Henkel Central Eastern Europe 29 közép-kelet-európai ország állampolgárai számára rendezi meg pályázatát, ahol évente három kategóriában (rajz, fotó és formatervezés) kínál lehetőséget a fiatal művészek számára tehetségük bemutatására. Minden évben más műfaj alkotói, idén a rajzművészek beküldött munkáit kísérik figyelemmel a neves szakemberekből álló zsűri tagjai. A Henkel a hétezer eurós pénzjutalom mellett egy saját kiállítást is rendez a nyertesnek hazájában.

A beérkezett rajzokat először a hazai zsűri, élén Somorjai Tiborral, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikai Tanszékének vezetőjével, bírálja el és választja ki közülük az öt legkiválóbbat július 30-ig. A továbbjutott alkotásokat szeptemberben, Bécsben nemzetközileg elismert szakértők értékelik majd és az általuk legjobbnak ítélt alkotást november 17-én ünnepélyes díjátadó gála keretében jutalmazzák. Később Bécsben látható lesz a nemzetközi helyszínre megérkezett összes pályamunka is.

A pályázaton való eredményes részvétel a pénzjutalom mellett kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a rajzművészek neves szakemberek és híres cégek előtt is bebizonyíthassák ügyességüket és kreativitásukat. Tavaly Domján Rajmundot, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékének hallgatóját választotta a legjobbnak a nemzetközi zsűri kotyoGo nevű hordozható kávéfőzőjének megalkotásáért.

Június 9-ig lehet jelentkezni a pályázatra, személyesen vagy megbízott által a HocheggerCom irodájában leadott két példányban kitöltött jelentkezési lappal és három darab, 2005 után készült, keretezetlen 120 x 85 centiméter méretű alkotással. A pályázaton nem vehetnek részt a számítógépes technikával készült grafikák, a sokszorosított grafikai eljárással készített alkotások (kivéve monotípia), valamint fotók sem.

A pályázati felhívás és a jelentkezési lap a www.henkel.hu oldalon megtalálható.

(www.edupress.hu)