Hiányos, illetve az internetnek köszönhetően néhány részkérdésben túlontúl sok információval rendelkeznek a betegek, és mindkettő veszélyeket rejt magában - vezette be a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karának legújabb programját, az Egészségakadémia elnevezésű előadás-sorozatot Bódis József, a kar dékánja április 7-én az MTA pécsi székházában.
Az első alkalommal összegyűlt népes hallgatóság előtt dr. Kovács L. Gábor tartott előadást A természettudomány csodái, avagy miért kérnek az orvosok egy ember élete során átlagosan 2000 laborvizsgálatot? címmel. A professzor elmondta: a klinikai döntéshozatal 80 százalékának alapját a laboratóriumi vizsgálat adja. A rohamosan fejlődő diagnosztikai eljárások száma jelentősen megnövekedett, csak a pécsi egyetemi laborban 15-16.000 mérést végeznek naponta.
Ezért fontos a robotizáció - emelte ki Kovács L. Gábor -, azaz, hogy ne minden eljáráshoz legyen szükség emberi közreműködésre.A laboratóriumi diagnosztika jövőjét tekintve a professzor a prediktív laboratóriumi medicináról is szólt, amely lehetővé tenné, hogy akár egy évtizeddel a betegség kialakulása előtt megjósolják egy-egy népbetegségnek számító kór, mint a cukorbetegség, magas vérnyomás, daganatos megbetegedések kialakulását. Mindez persze komoly etikai kérdéseket is felvet: biztosan jó-e a leendő páciensnek, ha közlik vele, hogy tíz év múlva beteg lesz, illetve tudatni kell-e ezt például egy életbiztosítóval.
Az eseményen zárásként Kovács L. Gábor bemutatott egy publikus, szakemberek által összeállított online adatbázist, mely elősegíti a szélesebb civil közönség tájékozódását a szűrésekről és a betegségekről. Ez a
www.labtestonline.hu. Az egész előadást - ahogy majd a sorozat további részeit is - rögzítette a Pécsi Tudományegyetem Universitas Televíziója, melynek Nyitott Egyetem című műsorában hamarosan be is mutatják Kovács L. Gábor előadását, ezt a Hálózat Televíziónak köszönhetően országosan is nyomon lehet követni (
www.univtv.pte.hu).
Az Egészségakadémia előadás-sorozat minden hó első hétfőjén folytatódik majd az MTA pécsi székházában, este 6-kor.
(
www.edupress.hu)