szerző:
Eduline

Az első benyomás - ahogy minden helyzetben - az állásinterjún is meghatározó. Ha leharcolt szerelésben, jobb napokat is látott „Örökké a tiéd”- tetoválással a kézfejeden, penetráns illatfelhőbe burkolózva betoppansz a felvételi beszélgetésre, sok jóra ne számíts. De másra se nagyon. Hogyan kerülheted el a lebőgést?

Nem a külcsín a lényeg – halljuk úton-útfélen. Ám a valóságban pontosan ennek ellenkezője igaz: a külső jegyek a legszembeötlőbbek, ezért első benyomásainkat leginkább ezek határozzák meg. „Az interjú ott kezdődik, hogy a jelentkező belép az ajtón” – nyilatkozta a témával kapcsolatban a The Guardian című lap online kiadásának Tom Hadley, az amerikai Toborzás és Foglalkoztatási Szövetség elnöke. „Az első benyomás különösen fontos, meghatározza a pályázó további sorsát”- tette hozzá Hadley. Éppen ezért akkor is törekedj a kifogástalan megjelenésre és viselkedésre, ha máskor nem sok gondot fordítasz ezekre.

Leszakad rólad a farmer?

Az igényes öltözködésről, a vállalati etikettről már többször is szót ejtettünk. A legfontosabb, hogy az öltözék, amelyben az állásinterjún megjelensz, tiszta legyen és visszafogott. Nem baj, ha nem a legelegánsabb öltönyödet, gálaruhádat veszed fel, de arra figyelj, hogy megjelenésed jólápoltságot tükrözzön: a leszakadt alsószoknya, vagy gyűrött öltöny - kopott farmer - nem túl imponáló. Ügyelj arra, hogy lábbelid is tiszta legyen, a sáros cipősarok, talpon behordott falevél nem javít megítéléseden.

A kevesebb, több!

Az állásinterjún is érvényes az aranyszabály, ha kevesebbet mutatsz magadból, többre mész: ez vonatkozhat megjelenésedre – öltözködés, illat -, viselkedésedre. A harsány jelentkező, a vaskos humorú pályázó, aki még a felvételi beszélgetésen sem tudja visszafogni magát, szinte biztos, hogy elrettenti a környezetében lévőket, ahogy az állandóan nevetgélő, csacsogó jelölt is. Találd meg a középutat! Nem kell kukán ülnöd az interjúztató előtt, de viselkedésed legyen olyan, amit a helyzet megkövetel.

(A cikk további részletei: http://hvg.hu/karrier/20080403_elso_benyomas_fonok-allasinterju.aspx)