Kártérítést fizet az egyik magyar egyetem egy mozgáskorlátozott hallgatónak
Akadálymentesít és kártérítést fizet az a vidéki egyetem, ahol egy mozgáskorlátozott hallgató nem tudta elkezdeni a képzést, mert nem tudott volna bejárni az órákra.
Akadálymentesít és kártérítést fizet az a vidéki egyetem, ahol egy mozgáskorlátozott hallgató nem tudta elkezdeni a képzést, mert nem tudott volna bejárni az órákra.
Az Oktatási Hivatal 2021-ben is felmérte a hatodikos és a nyolcadikos általános iskolások nyelvtudását. Az eredményekből kiderül: még mindig főleg a nyugati országrészben és a kisebb településeken tanulnak németet első idegen nyelvként, az angol viszont egyre nagyobb teret hódít.
Összeszedtünk pár kevésbé ismert szólást és közmondást. Kitaláljátok, mikre gondoltunk?
Évszázadokkal ezelőtt a térképészek az ismeretlen tájakat furcsa lények otthonának hitték.
Végleg bezár az iskola Tolna város Mözs településrészén, mert a 2022-23-as tanévre mindössze hét első osztályost írattak be, pedig 14 legalább kellene.
A Francia Természettudományi Akadémia (Académie des Sciences) tagjává választották Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) alumnáját és kutatóprofesszorát.
A „könnyen érthető kiadványok” megértési nehézséggel élő embereknek kínálnak segítséget különböző témákban. Mostantól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban egy helyen találják ezeket a kiadványokat.
Tíz klasszikus első mondatait idéztük. Kitaláljátok, melyik könyvekre gondoltunk?
Ha a mostani pedagógusbéreket háromszor tíz százalékkal emelné a kormány, az körülbelül bruttó 400 ezer forintos kezdő bért jelentene.
A 2021/22-es tanév utolsó hetében sem maradtunk események, hírek nélkül: több ezer tanárt és tanítót keresnek az iskolák, Gulyás Gergely ismét beszélt a pedagógus-béremelésről, folytatódnak a középszintű szóbeli érettségik és kiderült, meddig használhatjátok a járvány alatt lejárt diákigazolványokat.
Nincs más feladatotok, csak el kell találni, hol vannak az alábbi magyar városok.
Hetente egyszer busz helyett mindenki bringára pattan.
A pszichológia segítségével túljárhatunk a saját eszünkön, hogy könnyebben szabaduljunk meg a halogatás nyomasztó gondolatától. Mutatjuk, hogyan.
Honnan tudjátok, hogy hányan kerülhetnek be a választott képzésre és vajon köztük lesztek-e? Mutatjuk a szabályokat.
Gyakorlatilag pár óra alatt kész vannak az alapok.
Nincs más teendő, csak be kell helyettesíteni a megfelelő szavakat az alábbi mondatokba.
Ha ma egy videót néztek meg, ez legyen az!
Egyre kevesebb a többnapos osztálykirándulás a költségek emelkedése miatt.
Hamarosan mindenki megkapja az érettségi eredményeit és előfordulhat, hogy nem sikerül úgy a vizsga, ahogy terveztétek. Összeszedtük javítási a lehetőségeket.
A szerb pénzügyminisztériumban és a külügyminisztériumban, valamint országszerte számos általános és középiskolában volt bombariadó csütörtökön - közölte a szerbiai belügy.