Eddig közel 20 ezren jelentkeztek az idei nyári diákmunkaprogramba

Június közepe óta jelentkezhettek és július elejétől dolgozhatnak a nyári diákmunkaprogramban a 16-25 évesek.

  • MTI

A 25 év alattiaknak idéntől még inkább érdemes a nyár egy részét munkával tölteniük, hiszen keresetük után januártól nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, többet tarthatnak meg belőle saját céljaikra - posztolta ki kedden Facebookra a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A nyári diákmunkaprogram idei felhívására eddig 19 312 középiskolás vagy egyetemista regisztrált, 19 144 pedig már talált is állást a nyári szünetben - áll a közleményben.

Milyen munkák vannak?

A nyári diákmunkaprogramban 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek. A részletekről korábban itt írtunk.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.