Üzentek a szülőknek a budapesti rendőrök: "a gyengébb bizonyítvány nem a világ vége"
„A gyengébb bizonyítvány nem a világ vége, és ezt általában a szülőkkel kell megértetni” – ezt üzeni Facebook-posztban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
„A gyengébb bizonyítvány nem a világ vége, és ezt általában a szülőkkel kell megértetni” – ezt üzeni Facebook-posztban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a pénteki kormányinfón.
2022-ben, 2023-ban és 2024-ben tíz-tíz százalékos béremelést kapnak a pedagógusok – mondta a pénteki kormányinfón Gulyás Gergely. De csak akkor, ha megérkeznek az uniós források.
A tankerület a szülők és feltehetően a tanárok feje fölött döntött arról, hogy bezárják a makói Bartók Béla zeneiskolát, a gyerekeket pedig másik épületbe költöztetik.
Még három hétig lehet változtatni a felvételi jelentkezési sorrendjén. Érdemes alaposan átgondolni a döntést, mert a szakok sorrendjén csak egyszer módosíthattok.
A második világháború óta a legtöbb gyerek kényszerült menekülni konfliktusok, erőszak és más válságok elől világszerte 2021 végén - közölte pénteken New Yorkban az ENSZ gyermekvédelmi szervezete.
Korábban már írtunk arról, hogy augusztustól drágulás várható az autósiskoláknál, így akár félmillió forintba is kerülhet majd a jogosítvány megszerzése. Most még 300 000 forint körüli kiadással - persze csak akkor, ha minden vizsga elsőre sikerül.
Jogerős bírósági döntés született arról, hogy Faur Annát, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatóját jogellenesen rúgták ki.
Ácsik, csaklizik és toportyán - csak néhány szó a következő tesztből. Tudjátok, mit jelentenek?
Nem kisebb dolog közeleg: a naprendszer összes bolygója látszik majd a hajnali égen, és legközelebb 2492. áprilisában lesz ilyen.
Elkezdődött a nyári szünet, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a MÁV és a Volán menetrendjei is változnak. Akár az egyetemre ingáztok még egy-két vizsga miatt, akár fesztiválra vagy nyaralni mennétek, érdemes indulás előtt ellenőrizni a menetrendet.
Lesz minden: hintó, népzenészek, traktorok, rendőri felvezetés és beszédek is.
28 millió forintra lenne szüksége a Bliss Alapítványnak ahhoz, hogy fogyatékossággal élő, kommunikációra képtelen gyerekeket fogadó iskolájuk a következő tanévben is működni tudjon. A gyűjtés még tart, eddig 8,6 millió forintot adtak össze a támogatók.
Két hét múlva végleg lejár az évek óta hosszabbítgatott diákigazolványok érvényessége is. De meddig lehet kedvezményes bérletet venni a korábbi matricákkal, és meddig lehet használni a diákbérleteket? Mutatjuk a szabályokat.
Még javában tartanak a középszintű szóbeli vizsgák, és egyre több olvasói kérdést kapunk a segédeszközökről. Vajon mit lehet bevinni a terembe? Mutatjuk a szabályokat.
A népszerű töritanár azután posztolt, hogy többen a pedagógusoknak is kellemes pihenést kívántak. Az igazság azonban az, hogy a tanároknak még nem kezdődött el a nyári szünet.
Több egyetem már közzétette a 2022/2023-as tanév rendjét – mutatjuk, mikor kezdődik és meddig tart a szorgalmi és a vizsgaidőszak az ELTE-n, a BME-n, a Corvinuson, a szegedi és a pécsi egyetemen.
A budaörsi Illyés- és a fővárosi Kölcsey-gimnázium után a monori tankerület egyik általános iskolájának több pedagógusa is azt fontolgatja, hogy csatlakozik a szeptembertől tervezett polgári engedetlenségi akcióhoz.
A Facebookon tett közzé még vasárnap Mága Zoltán egy posztot arról, hogy ismét bekerült egy iskolai történelemkönyvbe.
Negyven százalékkal kevesebb EU-s hallgató jelentkezett a brit egyetemekre 2021-ben, mint egy évvel korábban. Helyettük más országok - például Hollandia - felsőoktatását választják.