Jövő héten indul az őszi érettségi szezon, mutatjuk a menetrendet
Október 14-én, az első napon nemzetiségi nyelvből és irodalomból vizsgázhatnak majd a jelentkezők.
Október 14-én, az első napon nemzetiségi nyelvből és irodalomból vizsgázhatnak majd a jelentkezők.
A szakszervezet arra kéri az iskolákban és óvodákban dolgozókat, hogy a sztrájkhelyzet kihirdetésének első évfordulóján újra szüntessék be a munkát.
Egy volt rendőr nyitott tüzet az óvodában - közölte egy rendőrségi szóvivő csütörtökön.
Első helyet szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának hallgatója egy nemzetközi programozási versenyen.
A 2020-as pályakövetési adatok szerint a legmagasabb fizetést az informatikusok, a mérnökök és az államtudományi területen végzettek viszik haza, míg a bérezési listát a pedagógusok zárják.
A borsodi kistelepüléseken fejlesztő foglalkozásokat szervező InDaHouse munkatársai a perei Hernád-hídon hívták fel a figyelmet arra: lelkes, képzett, megbecsült, a munkájukban mindenben támogatott pedagógusokra van szükség az ország legeldugottabb csücskében is.
Nyilvánosságra hozta a 2024-től érvényes pontszámítási szabályait az Eötvös Loránd Tudományegyetem: továbbra is előnyt jelent az emelt szintű érettségi, de egyes szakokon már a középszinten elért 80 százalék feletti teljesítményt is pontokkal értékelik.
Budapesti Corvinus Egyetemen ezek a 2024-től érvényes pontszámítási szabályok. Mutatjuk, mire kaphattok pluszpontokat.
Október 5-én országos tanársztrájk, tüntetések, élőlánc és még szolidaritási koncert is volt. Elhoztuk a délután és este legjobb, leghangulatosabb képeit.
Hatalmas tömeg gyűlt össze a Margit hídon, ahol diákok, tanárok és szülők követelték az oktatás helyzetének javítását, a pedagógusok bérének emelését. Itt olvashatjátok el a szolidaritási koncert eseményeiről szóló tudósításunkat.
A mai napot egy hídfoglalás és szolidaritási koncert zárja majd. Megnéztük, milyen idő lesz este Budapesten.
Az étterem hamburgert is elnevezett az egyik kirúgott kölcseys tanárról.
A bizottság jogi segítséget ad a polgári engedetlenkedő tanároknak is.
Összesen 11 ezer forintról van szó.
Így lett bő 30 év alatt majdnem 100 ezer általános iskolai tanárból mindössze 74 ezer - friss statisztika a tanárok számáról.
Nyolc kar 270 dolgozója írta alá eddig azt a dokumentumot, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az oktatás méltatlan helyzete miatt.
Október 5-én két reggeli élőlánccal kezdődődött az országos tüntetés- és sztrájksorozat. Tudósítónk végig a helyszínen volt, így meg tudjuk mutatni a legjobb táblákat, feliratokat, transzparenseket. Képgaléria.
Akik pedig még mindig tanárként dolgoznak, 20 százalék kedvezményt kapnak az egyik kirúgott kölcseys tanárról elnevezett burgerre, a Palyaburgerre.
Eddig csak sejtette, hogy őt is elbocsátották, most már hivatalos. A felmondásomról szóló határozatot egyébként jogi úton fogja megtámadni - tette hozzá a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium újabb elbocsátott tanára.
Országszerte több száz iskolában sztrájkoltak vagy kezdtek polgári engedetlenségi akcióba tanárok, béremelést és a sztrájkjog visszaadását követelve, na meg tiltakozva a pedagógusok megfélemlítése ellen. Budapesten és vidéki nagyvárosokban többezres megmozdulásokat tartottak: reggel több mint 11 ezer szülő, tanár és diák alkotott élőláncot a Keleti pályaudvar és a Széll Kálmán tér között. Délután és este hídfoglalás, tüntetés lesz.