Napi tudomány: egyszerre csak az egyik agyféltekükkel alszanak a bálnák
Hol és hogyan alszanak a bálnák? - erre a kérdésre keresett és talált is választ egy brit tudományos magazin.
Hol és hogyan alszanak a bálnák? - erre a kérdésre keresett és talált is választ egy brit tudományos magazin.
A szünetek alatt olyan hosszú sor áll a mosdók előtt, hogy a diákok gyakran sorra sem kerülnek, ha viszont a tanórák alatt szeretnének mosdóba menni, a lányoknak bizonyítékot kell mutatniuk a halaszthatatlan indokról.
Különleges versenyt indított néhány hónappal ezelőtt a Középiskolai MTA Alumni Program: diákokat kértek arra, találják ki, hogyan csökkentenék saját iskolájuk karbonlábnyomát 20 millió forintból. Hogy milyen tervek születtek? Szombat délelőtt kiderül, érdemes figyelni a verseny döntőseire.
ToiToi vécék helyett konténerblokkokkal, még több zuhanyzóval, a területek folyamatos locsolásával és pormentesítő eljárással is készülnek az idei Sziget Fesztiválra.
A legnépszerűbb mesterképzésekért a budapesti és a vidéki intézményekben is 400 ezer forint/féléves árat kell fizetni, de ennél jóval drágább tandíjakra is számíthatnak az önköltséges képzések hallgatói.
Rengeteg változtatást tartalmaznak azok a törvénytervezetek, amelyeket a Belügyminisztérium tett közzé a kormány oldalán.
Az Egyesült Államok több pontján havazik, a Yale meg is mutatta, hogyan néz ki a campus hóesésben.
Tudjátok, mi Hatvan irányítószáma, vagy ki volt a legmagasabb amerikai elnök?
Összesen hét arany-, tizenhárom ezüst- és húsz bronzérmet szereztek tavaly a magyar diákok a tudományos diákolimpiákon.
Berobbant a BeReal, tör előre a TikTok, de továbbra is a Facebook a fiatalok kedvence - közölte az Ifjúságkutató Intézet pénteken friss, 15-29 évesek körében készült reprezentatív, 1000 fős kutatásának eredménye alapján.
A mérnöki pozíciókban nem ritka az 1,2 millió forintos havi bér sem – áll az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) friss jelentésében.
Nem ez az első eset, hogy zalaegerszegi iskolákban bombariadó van. Hétfőn is fenyegető e-mailt kapott néhány intézmény.
Globális tüntetési hullám kezdődött Új-Zélandon több ezer diák részvételével pénteken, a résztvevők hatékonyabb fellépést követelnek az éghajlatváltozás ellen.
Új jogállást adna a pedagógusoknak a kormány – ez derül ki abból a tervezetből, amelyet csütörtökön tett közzé a Belügyminisztérium.
Új, egynyelvű angol nyelvvizsgára is lehet majd jelentkezni.
A Belügyminisztérium (BM) csütörtökön közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján.
Mindent tudtok a Harry Potter szereplőiről és a sztoriról? Most kiderül.
Hogyan érdemes kezelni a ChatGPT válaszait esszéíráskor? Az International Baccalaureate program vezetője
A bíróság a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) még elégséges szolgáltatásról szóló javaslatát fogadta el a kormányéval szemben.
Megkapták az iskolák a Belügyminisztérium tervezetét a pedagógusok teljesítményértékelési rendszeréről. Mutatjuk, milyen szempontokat vennének figyelembe a gimnáziumi tanárok értékelésekor.