Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Sokkal mosolygósabban és vidámabban távoztak a diákok a mai középszintű történelem érettségiről, mint a tegnapi matematikáról.
Mindenki szerint ajándék volt
- jellemezte a mai középszintű történelem érettségit egy miskolci gimnázium végzős tanulója, Kata. A diák szerint a rövid feladatok és az esszétémák is kedveztek a vizsgázóknak, a rövid esszék közül az osztályából sokan az aushcwitzi koncentrációs táborról írtak, ő viszont inkább a Julius Caesarról szóló esszét választotta, míg a hosszú esszék esetében Széchenyi István volt a népszerűbb, ennek ellenére Kata a rendszerváltást választotta. Hozzátette; a rövid feladatok közül az uniós elsőre megijesztette őt is és az osztálytársait is, a forrás viszont "sokat segített", így ez a feladat sem okozott nekik nehézséget.
„A rendszerváltásos esszétémát választottam, mert a napjainkhoz közelebbi eseményeket jobban szoktam tudni, mint a nagyon régieket" – mondja Noémi, egy szegedi érettségiző. Szerinte – bár ilyenkor nehézség, hogy a történelem tananyag végén lévő részekre az ismétlés előtt jellemzően kevesebb idő jut – az olyan témákhoz, mint a sajtószabadság vagy a sztrájkjog, már csak azért is tudott kapcsolódni, mert ezek ma is aktuálisak. Elmondása alapján az osztálytársai többsége ugyanakkor a Széchenyiről szóló feladatot oldotta meg. Úgy összegez, nem sikerültek neki rosszul a feladatok, a legelején lévő, bibliai idézetes kérdéseket például kifejezetten könnyűnek találta.
Ezt a visszajelzést adta egy egyházi gimnáziumban érettségiző forrásunk is a középszintű töriérettségiről. Neki az első feladat komoly önbizalom-boostot jelentett – hiszen az egyházi iskolában töltött évek után a Bibliát betéve ismeri. Ő az esszék közül az Auscwitzről és Széchenyi Istvánról szólót választotta – szerinte mindkettő adta magát és könnyen megírható volt. Neki egyedül Mátyás király adói okoztak nehézséget, elmondása szerint ott végig tippelgetett, de reméli, hogy jól.
Sok olyan volt, aminél kettő közül vacilláltam, de az Eduline megoldásai alapján jól tippeltem
- mondta Beni, aki viszont nehéznek érezte az első részt, főleg az ipari forradalmas feladatot emelte ki: “Ott mindent cserélgettem, áthúztam, de végül valamit beírtam” - mondja. Az esszé résznél Széchenyiről írt, erről azt mondta, hogy nagyon minimális háttértudása volt, de szinte minden lényeges információ benne volt a forrásokban, ami meg nem, azt az atlaszból ki tudta nézni. A nácizmusról szóló esszét nem találta problémásnak.
Hittek-e a diákok a "kiszivárgott tételeknek"?
Kedd este az Eduline írta meg először, hogy egy Facebook csoportban a dátumozás szerint az idei töriérettségi esszétémáiról jelentek meg hitelesnek tűnő dokumentumok. Ezzel az általunk megkérdezett diákok is találkoztak, hinni viszont nem hittek neki, hiszen "minden évben felbukkannak" ehhez hasonló feladatlapok, amik viszont nagyon ritkán igazolódnak be (legutóbb 2019-ben egy nyomdász szivárogtatta ki a középszintű érettségi esszétémáit).
A középszintű töriérettségi nem hivatalos megoldásait itt találjátok:
A legfrissebb töriérettségis információkért kövessétek a folyamatosan frissülő tudósításunkat:
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2023-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).