Népszámlálás: itt él a legtöbb diplomás az országban
Olaszország és Románia után a harmadik ország vagyunk, ahol a legalacsonyabb a diplomások aránya.
Olaszország és Románia után a harmadik ország vagyunk, ahol a legalacsonyabb a diplomások aránya.
Szerdán 30 év után beadta felmondását az a vidéken dolgozó nyelvtanár, akinek júliustól bruttó 21 forinttal emelkedett a fizetése. Január 1-től pedig várhatóan bruttó 450 ezret keresett volna.
Nyolcadik óra, 10 perces ebédszünet és tengernyi lecke – utánajártunk mennyit tanulnak a diákok, és hétköznap jut-e legalább egy kicsi idejük a pihenésre.
A MOME és a Salt étterem együttműködésében készült környezettudatos tányér megtartja a formáját, többször is használható, és még hulladékot sem hagy maga után.
Megérkezett a Times Higher Education friss, 2024-es felsőoktatási rangsora. A legjobb 1000 egyetem között három magyar is szerepel.
Hiába nyújtott be alkotmányjogi panaszt a Meseország mindenkié című könyv kiadója, az Alkotmánybíróság elutasította.
Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője aggasztónak tartotta az országban egyre gyarapodó konténertantermek helyzetét, ezért kérdéseivel Pintér Sándorhoz fordult.
A kormány döntött Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tervéről, amelynek értelmében több szakma szakmai felügyelete mellett való végzéséhez elengedték volna az ahhoz szükséges képesítést.
Szeptember 29-ig kell nyilatkozni a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e az új státuszukat, és ezzel együtt a várható fizetésüket is.
Mutatjuk, hány százalékot kell elérnetek az őszi érettségiken a minél jobb osztályzat érdekében.
A legutóbbi népszámlálási adatok szerint megugrott az angolul beszélők száma.
Két napjuk maradt a tanároknak eldönteni, hogy elfogadják-e a státusztörvény kritériumait és vele együtt az új szerződésüket, vagy inkább visszautasítják azt. Ezekben a feszült napokban egyre több téves információ kapott szárnyra a felmondásokkal kapcsolatban.
Arra a kérdésre, hogy van-e pedagógushiány vagy sem, az államtitkár kitérő választ adott.
Két ezüstéremmel térhettek haza a tehetséges fiatalok a Dániában rendezett robotika versenyről.
Egyetemistaként itt van még egy lehetőség, hogy ösztöndíjra jelentkezzetek. Mutatjuk, hogy mire lehet még a héten pályázni.
Mikor lesz a központi felvételi és meddig kell jelentkezni a kiválasztott középiskolákba? Mutatjuk a 2024-es középiskolai felvételi legfontosabb időpontjait.
A hagyományos osztálytermi elrendezés valójában csak a frontális oktatáshoz használható, a többi pedagógiai módszerhez más kialakítás lenne szükséges.
Csak a diákigazolványt kell a középiskolásoknak és a főiskolai, egyetemi hallgatóknak felmutatniuk, hogy hozzájussanak a magyar író kötetéhez.
A gyermekvállalás menti meg a világot - hangoztatta Novák Katalin amerikai egyetemistáknak tartott előadásán.
Valamilyen nyelvből (is) vizsgáztok az októberben induló őszi érettségin? Mutatjuk, milyen szinten, és mikor használhattok szótárt.