Közösségi szolgálat: kinek nem kell teljesítenie?

Alapesetben csak az írhatja meg az érettségit, aki letöltötte az 50 órányi közösségi szolgálatot, azonban vannak ebben az esetben is kivételek.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a jogszabály értelmében az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése.

Az alábbi esetekben enélkül is érettségizhetnek azok a diákok, akik

  • előrehozott érettségit tesznek
  • felnőttoktatásban tanulnak
  • sajátos nevelésű igényűek, akiket az igazgató a szakértői bizottság javaslata alapján felmentett
  • érettségi bizonyítvánnyal már rendelkeznek

A technikumokban tanulók az előrehozott érettségijüket a kormányrendelet szerint közösségi szolgálat nélkül is letehetik.

Az érettségivel az alábbi cikkünkben foglalkoztunk

 

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.