A kis létszámú iskolák bezárására készülhet a kormány, a Belügyminisztérium szerint ez "fake news"
Körülbelül 60 kis létszámú iskola eshet áldozatául egy ilyen intézkedésnek.
Körülbelül 60 kis létszámú iskola eshet áldozatául egy ilyen intézkedésnek.
2023-ban matekból a nyolcadikosok közül, ha valaki már az 50-ből 22 pontot írt a központi felvételin, már jobban teljesített, mint az átlag. Magyarból sem volt sokkal jobb a helyzet. Utánajártunk, miért nehéz magas pontszámot elérni az írásbelin.
Az alábbi kérdéseket a nyolcadikosoknak szóló központi felvételi feladatsorban találtuk. Mind a tíz kérdésre tudjátok a helyes megoldást?
A lelki ráhangolódás és a testi felkészülés egyaránt fontos a január 20-i középiskolai felvételi előtt. Érdemes megfogadni Eppel-Pásztor Adrienn pszichológus tanácsait, ha ti is idén jelentkeztek középiskolába.
Minden feltétel adott a tanárok és óvónők béremeléséhez – közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel. Mutatjuk a részleteket.
Már csak néhány nap maradt hátra a központi írásbeliig. Ha ti is felvételiztek szombaton, akkor még egyszer érdemes átfutnotok az előző évek feladatlapjait és megoldásait.
Lezárult a perfelvételi szakasz a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok ügyében, de a bíró kifogásolta a tankerülettől kapott adatok hitelességét.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a szerdai tárgyalások után kiszámolta, pontosan mennyivel emelkedik fokozatonként a tanárok bére.
Ezekre a napokra alacsonyabb utasforgalom jellemző.
Az év első kormányinfója rögtön a pedagógusbérek emelésével kapcsolatos információkkal indult.
A pedagógián kívül a művészeti szakgimnáziumok diákjai sem érettségizhetnek az ágazati szakmai tárgyukból. Közel 70 iskola tanulóit érintheti az ügy.
2023 szeptemberében két ittas állapotú férfi egy alsózsolcai iskolaőrre támadt az iskolaudvaron, egy gyereket ért sérelem miatt.
Legkésőbb csütörtökön, január 18-án éjfélig lehet beadni az iskolakezdés halasztásáról szóló kérelmet. A leadási határidő után pótlásra már nincs lehetőség.
A Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) és a Miskolci Egyetem által közösen indított alapszak szakfelelőse Tátrai Tibor Kossuth-díjas gitáros és zeneszerző lesz. A tanári karhoz pedig csatlakozik a magyar zenei élet számos jeles alakja.
THE, QS, CWU - csak néhány egyetemi rangsor, ami a világ legjobb felsőoktatási intézményeit listázza különféle szempontok alapján. Általánosságban elmondható, hogy ezekben a rangsorokban a magyar egyetemek általában a 600 – 1000. helyen között szerepelnek, és az utóbbi években egyre inkább csúsznak vissza.
Hoztunk egy filmes tesztet: az a feladatotok, hogy egy kép alapján eldöntsétek, minek a jeleneteit forgatták az adott helyszínen.
Január 17-én ismét sztrájktárgyalás volt a Belügyminisztériumban. Mutatjuk a fejleményeket.
Az Észtországban letartóztatott orosz állampolgárságú professzor már két hete börtönben van, de a hírt csak most tették közzé.
A hazai társadalom és az oktatási rendszer is afelé tendál, hogy kiszorítsa a hátrányos helyzetű diákokat, akik ennek hatására gettóiskolákba sűrűsödnek.
A státusztörvény ugyanis már azt is lehetővé teszi, hogy az alsósokat tanító pedagógusok a szükséges végzettség nélkül 7. és 8. osztályosokat is taníthassanak.