"Központosításról nem is beszéltek, mert olyan nem létezik"
"A kormány most szembesült azzal, amit mi hónapok óta ismételgetünk, hogy ezt a hatalmas iskolahálózatot nem lehet...
"A kormány most szembesült azzal, amit mi hónapok óta ismételgetünk, hogy ezt a hatalmas iskolahálózatot nem lehet...
Kilencmillió diák jár általános és középiskolába Németországban, tíz százalékuk migráns családból származik - a tanárok között viszont az egy százalékot sem éri el ez az arány.
Súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett az a 14 éves békéscsabai fiú, akire pénteken az iskolaudvaron rádőlt egy...
Több milliárd forint értékű adományokat kapnak brit egyetemek egykori diákjaiktól és bőkezű üzletemberektől. A hatalmas összegeket kutatás-fejlesztési céllal adják, az intézmények pedig rendszerint az adományozókról nevezik el az új intézeteket. Magyarországon még nincs kultúrája a magánszemélyek adományozásának.
Csak bő ruhát hordhat ezentúl több ezer amerikai diák, a connecticuti iskolákban ugyanis betiltanák a testhez simuló...
Ezentúl kétszer is meg kell gondolnia az egyik Los Angeles-i oktatási körzet tanárainak, hogy mit írnak ki a Facebook...
A világon csak néhány ország iskoláiban kötelező a nemzeti himnusz éneklése. Romániában nemrég vezették be a hétfői himnuszéneklést, Szlovákiában már több éve elfogadták a szabályt.
Zenére sokkal jobban megy a számtantanulás, akár 50 százalékkal is javíthatja a vizsgán a diákok teljesítményét -...
Mindegy, hogy a francia romantikát, rendhagyó színházi programokat vagy egy menő építészeti sétát választotok, ezeken a rendezvényeken biztosan nem fogtok unatkozni.
Távoznia kellett az AIESEC nemzetközi szervezet műegyetemi egységéből, mert részt vett a Hallgatói Hálózat BME GTK-s...
Március 24-én, vagyis holnap, április 21-én, október 27-én és november 10-én az összes közép- és általános iskolában...
Elvi döntés született a kormányban arról, hogy nem a megalakuló járási kormányhivatalokhoz, hanem a Nemzeti Erőforrás...
A megvágott keretszámok láttán lemondtatok az alapszakról, inkább felsőfokú szakképzésre jelentkeztetek? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a pontszámításról, az állami ösztöndíjas helyekről és a legnépszerűbb képzésekről.
Nyolc hónapig élt és tanult a gimnazisták között egy 22 éves kaliforniai rendőr.
Még meg sem szerezték a diplomát, máris bűnözőket megszégyenítő bűnlajtsrommal rendelkeznek - az elmúlt pár hónapban több gimnazista és egyetemista bukott le, miután több ezer embertől milliókat csaltak ki.
"Száz százalékban azonosulni tud" a hallgatói szerződések bevezetésével Sályi Lőrinc, az oktatási államtitkár kabinetfőnöke, aki Hoffmann Rózsa helyett tartott előadást a Minőségfejlesztés a felsőoktatásban című projekt zárókonferenciáján. Sályi szerint a cél "egy patrióta középosztály megteremtése" - bármit is jelentsen ez.
A Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében szereplő egyes műveltségi területek eltérő szakmai színvonalára hívja fel a...
Bemutatták a Debreceni Egyetem alapításának századik évfordulója alkalmából kibocsátott bélyeget, amelyen a nagyerdei főépülete látható, előtte az egyetem jelképével, a gerundiummal, vagyis a tűzoltóbottal.
Átalakul a felsőoktatás finanszírozási rendszere, az oktatási államtitkárság tervei szerint a normatív alapú...
Miután több millió dollárral kevesebből gazdálkodhat, a kaliforniai Santa Monica College a hatszorosára emeli a...