Egy póló miatt perelte be iskoláját egy 16 éves diák
„Jézus nem homofób” – ez a felirat szerepelt azon a pólón, amelyben Maverick Couch még tavaly áprilisban megjelent a...
„Jézus nem homofób” – ez a felirat szerepelt azon a pólón, amelyben Maverick Couch még tavaly áprilisban megjelent a...
Már a törékeny gazdasági fellendülést is veszélybe sodorhatja Amerikában, hogy rekordmagasságba szöktek a diákhitelek.
Ha megtalálja, nyilvánosságra hozza szakdolgozatait Gyurcsány Ferenc.
Úgy tűnik, nemcsak a huszonévesek problémája, hogy képtelenek törleszteni a diákhitelt.
Három hét múlva minden felvételiző megkapja az értesítést arról, melyik középiskolába vették fel, az oktatási...
Leállította Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatának keresését a Pécsi Tudományegyetem természettudományi...
Nemcsak a bírák, hanem a rektorok is elbúcsúzhatnak posztjuktól 65 éves korukban – erre Kis Norbert helyettes államtitkár emlékeztette az állami egyetemek és főiskolák vezetőit március végén. Az eduline birtokába került levél szerint 2013 júniusában azoknak a rektoroknak mindenképpen menniük kell, akik már a harmadik ciklusukat töltik vagy 65 évnél idősebbek.
Szaktanácsadók segítik majd a nevelők, oktatók munkáját, amelynek köszönhetően átalakul, szakszerűbbé válik a...
Mindenki meglepetésére egy általános iskolás nyerte meg azt a tervezői versenyt, amelyet mérnökhallgatóknak hirdettek...
Az orbanviktor.hu weboldalon mostantól teljes terjedelmében hozzáférhető Orbán Viktor szakdolgozata.
A nemzeti erőforrás miniszter javaslata alapján kitölti két hónapos felmondási idejét Tulassay Tivadar, a Semmelweis...
Kelendőek Oroszországban a Sztálin portréjával ékesített iskolai füzetek, ugyanakkor emberi jogi aktivisták erősen...
Megtiltották Tolna város iskoláiban április 1-jével az energiaitalok fogyasztását. A Teol.
A Miniszterelnökség a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában...
Közleményben utasítja vissza "a magyar felsőoktatás és tudományos élet ellen irányuló támadások sorozatát" Mezey...
Tárgyalások kezdődtek a Nyíregyházi Főiskola Debreceni Egyetembe (DE) olvasztásáról - írta szerdai számában a...
Politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról cikkeznek a szerdai napilapok: a Magyar Nemzet szerint lavinát indított...
Tíz pontban gyűjtötte össze a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) azokat a szempontokat, amelyekre érdemes...
Hogyan lehet valakiből magántanuló? Kell-e órákra járni? Minden tantárgyból kell vizsgázni? Kaphatnak-e a szülők családi pótlékot a magántanulók után? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.
Több száz ingyenes és fizetős IQ-teszt közül válogathattok - íme néhány oldal, ahol kideríthetitek, mekkora az...