Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Heteken belül megtörténhet a köznevelési törvény módosítása, azt még az Országgyűlés jelenlegi ülésszaka alatt...

Heteken belül megtörténhet a köznevelési törvény módosítása, azt még az Országgyűlés jelenlegi ülésszaka alatt benyújtják - mondta Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár szerdán. A helyettes államtitkár sajtótájékoztatón jelezte, a módosítások semmilyen korábban vitatott pedagógiai iskolaműködtetési kérdést nem érintenek.
Gloviczki Zoltán a pénteken záruló tanévet úgy értékelte, hogy izgalmas, sok küzdelem után beköszöntő nyár elé néznek, és a tanév példátlanul sikeres volt. Az eredményeket sorolva az oktatási törvények elfogadása mellett az új Nemzeti alaptantervet említette.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.