Több mint négymilliárdot költ az állam a közszolgálati egyetemre

Kétmilliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetésben azért, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem...

  • MTI
A Ludovika. Kétmilliárdot tettek félre a campus létrehozására
Wikipedia

Kétmilliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetésben azért, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központját, több tanszékét és könyvtárát az egykori Ludovika Akadémia épületében helyezhessék el. Az állam idén és jövőre várhatóan négy és fél milliárd forintot ad a beruházásra. A közszolgálati egyetem rektorával készített korábbi interjúnkat itt olvashatjátok el.

A projekt támogatására hozott kormányhatározat kedden jelent meg a Magyar Közlönyben, a kétmilliárd forintot a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére biztosítják. Az elszámolásra és a fel nem használt pénz visszafizetésére december 15-i határidőt írt elő a kabinet.

Az összesen 24 milliárd forintos beruházás költségeinek nagy részét az Európai Unió operatív programjaiból kívánják előteremeteni - nyilatkozta az intézmény rektora, Patyi András korábban.

A közszolgálati egyetem január 1-jével a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar átalakulásával jött létre. Jelenleg három helyen működik Budapesten: a központ, valamint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar a Hungária körúton, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus területén helyezkedik el, a rendőrtiszti képzés a XII. kerületi Farkasvölgyi úton zajlik, a Közigazgatás-tudományi Kar pedig a XI. kerületi Ménesi úton van.

A kormány döntése alapján azonban az egyetem nagy részét - a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar kivételével - a jövőben az egykori Ludovika-campuson, a XIX. században és a XX. század első felében működő katonai felsősoktatási intézmény ma nagyrészt üres, elhagyatott területén, az Orczy park környékén helyezik majd el. Az átköltöztetés első ütemét a 2012 és 2015 közötti időszakra határozta meg a kabinet, az új campus építése és elfoglalása így szakaszos lesz.

Az első változás 2013 végére várható, amikor az egyetem központja, több tanszék és a központi könyvtár a Ludovika főépületébe költözik. Ezt követően új épületek is létesülnek, több meglévőt pedig felújítanak, s ezekbe költözhet majd a Rendészet- és a Közigazgatás-tudományi Kar, számos sportlétesítmény és kollégium.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.