Friss hírek

Ez lesz a tananyag az ország legfurcsább egyetemi képzésén

Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben is - a Debreceni Egyetem rektorhelyettese szerint a juhászat nagyon bonyolult tudomány, és óriási a lemaradásunk. A leendő diákok az iskolapadban szaporodásbiológiát és takarmánygazdálkodást is tanulnak majd.

Önépítő robotot fejlesztett a Harvard és az MIT

Magát rakja össze a papírhajtogatás ősi japán művészete, az origami ihlette új robot, amelyet amerikai tudósok - a Harvard és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakemberei - fejlesztettek. Amikor kész, magától tud járni is.

Baj van a felvételi vizsgával a művészeti egyetemeken

Méghozzá az, hogy ugyanabban az időpontban tartották a főváros két művészeti egyetemén, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A jelentkezőknek így választaniuk kellett, melyik vizsgára mennek el - írja a Magyar Nemzet Székely László ombudsman jelentésére hivatkozva.

Ennyit keresnek a pályakezdő mérnökök - friss adatok

Nettó 148-284 ezer forint - ilyen fizetésre számíthatnak a műszaki képzésben részt vevő hallgatók a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatai szerint. A pályakezdők - intézménytől és szaktól függően - 2-6 hónap alatt tudnak elhelyezkedni. Íme, a számok.

Tíz dolog, amire az egyetem tanít meg

Évekig küzdöttetek érte, és szeptemberben végre elkezdhetitek az egyetemet? A statisztikán, a római jogon és az alkalmazott nyelvészeten kívül ezt a tíz dolgot biztosan meg fogjátok tanulni.

A Yale-t is lekörözte az ELTE

Az ELTE csapata az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén aratott sikert: a második helyet szerezték meg, egyéniben pedig egy nagydíjat is hazahoztak.

Infografika: így változtak a tankönyvek árai

2008 óta jelentősen csökkent a tankönyvcsomagok ára az általános és középiskolákban. A 2014/2015-ös tanévben átlagosan 11 ezer forintot kell fizetniük a szülőknek, azoknak viszont, akik az új, állami fejlesztésű tankönyvekből tanulnak majd, olcsóbb lesz az iskolakezdés.

Közmunkásokkal pakoltatják a tankönyveket

A rendőrség mellett a közmunkások is részt vesznek a tankönyvek rakodásában és szállításában - írja a 444.hu. Az első tankönyvek szerdán, egy miskolci iskolába érkeztek meg - azokról a kiadókról, akiknek a könyvei nem értek időben a KELLO raktáraiba, "feketelistát" tettek közzé.