Egyetemista kémek toborzásával vádolja Tajvant Kína

Tajvan Kína szárazföldi részéről érkező diákokat próbál kémtevékenységre toborozni - állítja a Global Times című napilap egy írásában. Tajpej visszautasítja a vádakat.

  • MTI
Shutterstock

A tajvani hírszerzés arra próbálja rávenni az egyetemi hallgatókat, hogy legyenek kémek, és jelentsenek a tajvani szolgálatnak hazatérésük után, mindenekelőtt a katonai és más érzékeny témákról - írta az angol nyelvű lap hivatalos forrásokat idéző cikkében a hét elején.

A lap három férfit név szerint is megemlített, mondván, nekik kifejezetten az a feladatuk, hogy az ottani egyetemeken tanuló, Kína szárazföldi részéről érkező vendéghallgatókat szervezzenek be. A férfiak - magukat is egyetemi hallgatónak álcázva - mintegy 20 felsőoktatási intézményben próbálkoztak, a diákoknak pedig akár 50 ezer tajvani dollárt (400 ezer forint) is ajánlottak. A kínai hatóságok mintegy 40 esetre derítettek fényt eddig - állította a Global Times. 

A tajvani ügyekért felelős pekingi hivatal szóvivője, Fan Li-csing a hírrel kapcsolatosan aggodalmát fejezte ki és felszólította Tajpejt, hagyjon fel a szóban forgó tevékenységével. Fan azt is megemlítette, az ilyenfajta viselkedés komolyan veszélyeztetheti a diákok biztonságát, és rombolja a két fél közti oktatási együttműködést.

A tajvani vezetés kedden tagadta, alap nélkülieknek nevezte a Global Times vádjait. A tajvani biztonsági hivatal úgy fogalmazott, mindig is tiszteletben tartotta az egyetemi szabadságot. Közleményében a hivatal egyúttal megjegyezte, hogy a Tajvanról visszatérő szárazföldi diákoknak otthon be kell számolniuk a hatóságoknak a szigeten eltöltött tevékenységükről. Tajpej szerint Peking ezzel akadályozza a szabadságjogok érvényesülését.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.