Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Már hónap közepén elfogy a pénzetek, ezért minden jó programot ki kell hagynotok, és be kell érnetek a májkrémes kenyérrel? Tíz spórolási tipp egyetemistáknak.
Múzeum - ingyen
Ha még nem múltatok el 26 évesek, sok múzeum állandó kiállítását ingyen nézhetitek meg a hónap meghatározott hétvégéjén. Diákigazolvánnyal az időszaki kiállításokra féláron mehettek be, a hónap minden napján. A részleteket itt olvashatjátok.
Utazzatok telekocsival
A telekocsi lényege, hogy betársultok az egyedül autózók mellé, és megosztjátok a benzinköltséget. Leginkább akkor tudjátok hasznát venni, ha hétvégére hazautaztok, de a városon belül is találtok olyanokat, akik munkába menet szívesen megosztanák a kocsijukat. Összefoglalónkat itt találjátok.
Biciklizzetek
A BKV-bérlet - diákigazolvánnyal - havonta 3450 forint, a kerékpárért viszont csak egyszer kell fizetni. Már 10-20 ezer forintért találtok jó városi bringákat, a kellékekre (lakat, csengő, lámpák) pedig néhány ezer forintot kell szánnotok. Ha nem akartok saját biciklit, használhatjátok a Bubit is: az éves bérlet 18 900 forintba, a féléves pedig - 20 százalékos diákkedvezménnyel - 10 ezer forintba kerül. Hol tehetitek le a bringát az egyetem környékén? Erről és a városi biciklizés további részleteiről itt olvashattok.

Főzzetek
Ha a menzán vagy valamelyik kifőzdében ebédeltek, legalább 6-700 forintos kiadással kell számolnotok: ha otthon főztök, ennyiből akár két napra elegendő ételt is készíthettek. Ha hétközben nincs időtök, főzzetek többféle fogást hétvégén, és fagyasszátok le egy részét.
Egy spagettit vagy lecsót bármikor össze lehet dobni fél óra alatt, a kolis/albérletes közös főzés ráadásul nem csak pénztárcakímélő, de társasági program is. Ha mégis étterembe mennétek, a Corvinus-ELTE BTK-ELTE ÁJK háromszög olcsó helyeiről itt, illetve itt olvashattok, a BME és az ELTE lágymányosi campusához közeli olcsó éttermekről, menzákról pedig itt találjátok cikkünket.
Spóroljatok a tankönyveken
Elektronikus adatbázisok, használt könyvek, szkennelés, könyvtár - minimális idő- és energiaráfordítással tízezreket spórolhattok a tankönyveken. Részletes összefoglalónkat itt olvashatjátok.
Kávé, kávé, kávé
Több száz forint megy el a napindító kávé(k)ra? Vegyetek egy kávéfőzőt - 10-12 személyeset is találtok már háromezer forintért. Ezen kívül már csak egy termoszra, és reggelente plusz tíz percre lesz szükségetek.

Szervezzetek házibulit
Feleannyiból is megúszhatjátok a bulizást, ha nem valamelyik romkocsmába vagy szórakozóhelyre mentek sörözni.
Bankoljatok okosan
Mielőtt bankot választotok - vagy váltotok -, nézzetek utána, mennyibe kerül a pénzfelvétel, és milyen bankautomaták vannak a campus környékén. Nézzétek meg, melyik banknál alacsonyabb a számlavezetési és a bankkártyadíj, mennyit kell fizetni az utalásokért. Vannak kifejezetten hallgatóknak szánt számlák, amelyek általában sokkal olcsóbbak, mint egy sima csomag.
Tanuljatok
Elvégre ezért jártok egyetemre vagy főiskolára. Ráadásul a jó jegyekkel pénzt is "kereshettek": állami ösztöndíjasként a tanulmányi ösztöndíj havi 20-30 ezer forintos segítséget jelenthet. Emellett minden nappali tagozatos hallgató pályázhat köztársasági ösztöndíjra, amely egy éven keresztül jár, havi összege pedig 34 ezer forint. Milyen ösztöndíjakra pályázhatnak az elsőéves egyetemisták? Erről itt olvashattok, az önköltséges hallgatók támogatásairól pedig itt találjátok cikkünket.
Tervezzétek meg a kiadásaitokat
Minden hónap elején határozzátok meg, hogy mire mennyit költhettek, és mennyit szeretnétek félretenni. Minden forintot írjatok fel - még a kétszáz forintos kávét is -, így a hónap végén látni fogjátok, mire megy el a legtöbb pénz, és min tudnátok spórolni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.