Jogosítvány: ennyibe kerül a gyakorlati tanfolyam és a vizsga
Hány órát kell vezetni a jogosítványhoz? Mennyit kell fizetni a gyakorlati vizsgáért? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Hány órát kell vezetni a jogosítványhoz? Mennyit kell fizetni a gyakorlati vizsgáért? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Már pályázhattok az idei Út a diplomához elnevezésű ösztöndíjra, amellyel akár 350 ezer forintos tandíjtámogatást vagy 125 ezer forintos ösztöndíjat is szerezhettek. Íme, a részletek.
Házkutatás után zárolta az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapítványi iskolának, valamint vezetőinek vagyonát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a gyanú szerint az intézmény visszaélt a tanulói után kapott állami támogatással - közölte az adóhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Jelentkezhettek-e állami ösztöndíjas képzésre a pótfelvételin? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Már hat osztályban kell az új kerettantervek szerint tanítani, kísérleti jelleggel bevezetik az új, állami tankönyveket, több diák tesizik mindennap - összegyűjtöttük a következő tanév legfontosabb, diákokat érintő változásait.
Mennyit keresnek a Szegeden, Pécsett, Győrött vagy Debrecenben végzett friss diplomások? Ilyen fizetéssel számolhatnak a vidéki egyetemekről kikerülő pályakezdők a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatai alapján.
Nyilvánosságra hozták az őszi érettségit szervező iskolák listáját, szeptember elejéig jelentkezhettek a vizsgákra. Itt vannak a legfontosabb dátumok és az új szabályok.
Jók vagytok irodalomból, történelemből és művészettörténetből? Teszteljétek, felismeritek-e a történelem és a kultúra nagy alakjait.
Gólyaként elárasztjátok a campus zöld területeit, hogy zenélgessetek, mindenkit bejelöltök Facebookon, ráadásul az összes pénzeteket elköltitek teljesen felesleges tankönyvekre. Íme pár klasszikus lépés, ami menőnek vagy hasznosnak tűnik az első félévben, de soha többé nem ismétlitek meg.
A héten megkötik a szerződéseket a nyelviskolákkal, a Diplomamentő program első nyelvi képzései így várhatóan augusztus végén indulhatnak el - közölte az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit (OFA) Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére hétfőn. A programra olyanok jelentkezhetnek, akik sikeres államvizsgát tettek, már nincs hallgatói jogviszonyuk, a diplomájukat viszont nyelvvizsga hiányában még nem vehették át.
Mennyibe kerülnek a nyári nyelvtanfolyamok? Mennyit kell fizetnetek a nyelvvizsgáért a különböző nyelviskolákban? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Bár a Földművelésügyi Minisztérium szerint 2015. január 1-jétől már nem lehetne az iskolákban papírt gyűjteni, több intézmény jövőre is szervezni fog papírgyűjtést. Az ebből befolyt összeget szabadon költhetik el - írja a Népszabadság.
2006 óta folyamatosan csökken a közalkalmazottak fizetése: 2012-ben bérük 30 százalékkal maradt el a versenyszférában dolgozókétól. A diplomások - tanárok, orvosok - körében ez az arány még rosszabb volt: ők 40 százalékkal kerestek kevesebbet a közszférában - írja a Defacto blog.
Törölték a magyar miniszterelnököt az Oxfordi Egyetem híres diákjainak listájáról. Orbán Viktor 1989-ben, egy évig tanult az egyetemen - írja a Bors Online.
Amennyiben érdekel titeket az Európai Unió működése, és már megszereztétek az alapdiplomátokat, jelentkezzetek gyakornoknak az Unió intézményeihez, például a Parlamenthez vagy a Bizottsághoz. Itt van minden a 2015-ös, fizetett uniós gyakornoki programokról.
Amennyiben azért csúsztatok le a felvételiről, mert nem értétek el a 260 pontos minimumponthatárt, megoldás lehet, ha a pótfelvételin jelentkeztek egy felsőoktatási szakképzésre. Itt van ezekről minden tudnivaló.
Az ösztöndíjak nagy részét csak az állami ösztöndíjas hallgatók pályázhatják meg, ami plusz érvágás az önköltséges diákoknak. Most összeszedtük azokat az ösztöndíjakat, amelyek rajtuk is sokat segíthetnek.
Nyilvánosságra hozták a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatait: összegyűjtöttük, milyen fizetésre számíthatnak azok, akik valamelyik budapesti egyetemen szereznek diplomát.
Harmincezer pedagógus vehet részt a 2015-ös minősítési eljárásban, ehhez azonban november végéig fel kell tölteniük a portfóliójukat. Az Oktatási Hivatal útmutatója szerint ez legalább négy-hat hónapos munka, így érdemes már most nekilátni.
Új helyre kerül a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületében lévő Marx-szobor, amelyet az egyetemtörténeti kiállításon helyeznek el – mondta az eduline-nak a Corvinus rektora, aki azzal indokolta a döntést, hogy a Marx-szobor a múlt része, nem pedig a jelené.