Egyetemistákat mészároltatott le egy polgármester Mexikóban

A hatóságok szerint José Luis Abarca, a dél-mexikói Iguala város polgármestere rendelhette el a Guerrero szövetségi államban hetek óta eltűntként nyilvántartott negyvenhárom egyetemista elrablását.

  • MTI
Mexikóváros
Wikipedia

Egy neve elhallgatását kérő mexikói kormánytisztviselő arról tájékoztatott, hogy az ügyben hétfőn őrizetbe vettek négy embert, köztük a Guerreros Unidos nevű bűnszövetkezet vezetőjét, aki szerint José Luis Abarca polgármester áll a diákok eltűnése mögött.

A városvezető állítólag azért rendelte el a csoport elhurcolását, mert attól tartott, hogy az egyetemisták megzavarják a felesége beszédét, aki a tervek szerint jövőre őt váltotta volna Iguala élén. Spanyolországban az új oktatási törvény visszavonásáért és az oktatási miniszter lemondásáért tüntetnek a diákok: erről itt olvashattok.

A demonstrációra igyekvő diákok buszára a nyomozás jelenlegi állása szerint rendőrök nyitottak tüzet, így állítva meg a járművet. Jesús Murillo Karam főállamügyész szerint a diákokat először egy helyi rendőrőrsre, azt követően pedig a közeli Cocula városába szállították, majd átadták őket a bűnözőknek.

A polgármestert és feleségét, valamint a Mexikóvárostól mintegy 130 kilométerre délnyugatra fekvő Iguala rendőrfőnökét nagy erőkkel keresik. Az asszony a vádak szerint tagja a főként az ópiumkereskedelemben érdekelt Guerreros Unidosnak.

Az elfogott férfi vallomása alapján újabb holttesteket találtak Cocula közelében, és a nyomozók jelenleg azt vizsgálják, hogy a szeptember végén elrabolt diákok földi maradványaira bukkantak-e. A település mindössze 17 kilométerre fekszik attól a helytől, ahol a diákokat utoljára látták.

A fiatalok eltűnése heves indulatokat váltott ki Mexikóban, és a kormányzatot és a rendőrséget bíráló, gyakran erőszakba torkolló tüntetéssorozathoz vezetett. Múlt héten a tiltakozók felgyújtották az igualai városházát is. A bírálatok miatt lemondott Guerrero kormányzói tisztségéről Angel Aguirre, és azóta Rogelio Ortega Martinez ideiglenes kormányzó vezeti a szövetségi államot. Hongkongi diákok szeptember vége óta tüntetnek a következő kormányzóválasztáson szabad jelöltállítást követelve, több utat lezártak: erről itt olvashattok.

Az elrabolt diákok ügyében indított nyomozás során Iguala környékén eddig tizenegy tömegsírra bukkantak, amelyek összesen harmincnyolc holttestet rejtettek. A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ezek egyikében sem az eltűnt diákok maradványait találták meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.