Friss hírek

Nemi erőszak a Columbián: így tiltakozik az egyik hallgató

Emma Sulkowiczot, a New York-i Columbia Egyetem hallgatóját saját szobájában erőszakolta meg egyik diáktársa. A lány szerint az egyetem a szőnyeg alá söpri az ügyet, ezért folyamatos performannsszal tiltakozik az ellen, hogy az erőszaktevő még mindig az intézményben tanul - írja a New York Magazine.

"Nyugatimádat napjainkban": megszólalt a tankönyv szerzője

A hetedikes irodalomtankönyv problémás részeinek "semmi köze sincs az új tankönyvekhez" – mondta a hvg.hu-nak Valaczkó András, a sokat kritizált munka egyik szerzője. A "Nyugatimádat napjainkban" című vitaindító rész szerinte ugyanis a nyolc évvel ezelőtti tankönyvkiadásból került át a mostani, 2014/2015-ös tanévben debütáló irodalomkönyvekbe.

Mennyit költ a Magyar Nemzeti Bank saját közgazdászképzésére?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közgazdászképzésre elkülönített 200 milliárd forint valójában egy vagyon, amelynek csak a hozamaiból, évente legfeljebb 5-10 milliárd forintból gazdálkodhatnak a jegybank alapítványai - mondta el a központi bank alelnöke a Magyar Nemzet oldalán megjelent interjúban.

Csak október közepére választják ki az egyetemi kancellárokat

Bár hivatalosan szeptember 1-jétől állnának kancellárok a felsőoktatási intézmények élére, a Napi Gazdaság több forrásból származó, de pontosan meg nem nevezett információi szerint csak október közepére, végére nevezik ki minden intézményben a pályázat nyerteseit - erről a napilap keddi számában írt.