Tudod milyen nap van ma? És hogy ez mit jelent az oroszoknak?
Az oroszoknál ma van a „fogantatás napja”. Erre a napra minden évben szabadnapot kapnak, hogy „szaporodjanak és sokasodjanak”.
Az oroszoknál ma van a „fogantatás napja”. Erre a napra minden évben szabadnapot kapnak, hogy „szaporodjanak és sokasodjanak”.
Az új igazgató jószerével egy kérdésre sem tudott válaszolni, és még a polgármestert is meghívta a Budai Nagy Antal Gimnázium szülői választmányának fórumára. Ebből is botrány lett.
Kiírták a 2016-os Bursa Hungarica-ösztöndíjprogramot: hátrányos helyzetű hallgatók kaphatnak egy éven keresztül havi 10 ezer forintos támogatást. íme, az öt legfontosabb kérdés - és a válaszok.
Minden második szülő több mint 50 ezer forintot költ a beiskoláztatásra. A legtöbbe az iskolaszerek és az iskolai öltözet kerül.
Ebben a játékban a sziluettekből kell rájönnötök, melyik filmről van szó.
A Buzzfeed megkérdezte az olvasóit, milyen tanácsaik lennének a gólyáknak, hogy túléljék az egyetemet. Az ő tanácsaikból válogattunk.
Azt mondják, szülőnek lenni a legnehezebb munka a világon. Persze a humor ezt is tudja oldani. Itt van pár kép arról, hogyan próbálták megleckéztetni gyerekeiket a szülők.
Jelentősen megnőtt az érdeklődés a rezidensi helyek iránt, ezért átcsoportosítják az erre az évre meghirdetett szabad keretszámokat.
Ha megkérdeznék tőletek, hogy mi az egér kedvenc étele, lehet azonnal rávágnátok, hogy a sajt. Rosszul tennétek.
A református egyház által fenntartott gimnáziumokban egy joghézagra hivatkozva nem fizették ki a tanárok bérét a júniusi érettségi vizsgák után.
A 6-7 évesek zöme már rendszeres internethasználó, a 10-15 évesek kétharmada pedig már minden nap fellép a netre – mutatta ki egy új tanulmány.
A zákányszéki általános iskolában egy nyolcéves fiú megverte a tanárnőjét, majd az igazgató irodájában is tombolni kezdett.
2016. január 1-jétől csak az érettségizhet, aki a középiskolás évei alatt legalább 50 óra közösségi munkát végzett. Többen kérdeztétek tőlünk, hogy szívesen segítenétek a kialakult menekülthelyzetben, de nem tudjátok, hogy kihez fordulhattok, illetve beszámítják-e az óraszámba.
Milyen lenne, ha egy részeg este után úgy ébrednél, hogy miattad áll romokban a tőzsde és eltapsoltál félmilliárd dollárt?
Most egy gyors tesztet ajánlunk nektek. Sikerül minden kérdésre helyes megfejtést adnotok?
Nem mindennapi üzenet várta a harmadik osztályos tanulókat az egyik budapesti általános iskolában.
Kirúgták azt a tanárnőt, aki Facebook-oldalára Hitler-képek között tett ki üzeneteket a szülőknek.
Még mindig jelentkezhettek az ingyenes nyelvtanfolyamokra a diplomamentő program keretén belül. A határidő november 15.
Einstein állítólag imádta a feladványokat és unalmas perceiben ő is összerakott néha egyet. A lenti feladat az egyik leghíresebb ilyen fejtörője, amiről úgy gondolta, hogy az emberek 2 százaléka tudja csak megoldani.
A felsőoktatási intézmények átalakítása kapcsán azt mondta Palkovics László, hogy az egyetemek döntik el, nyilvánosságra hozzák-e a hatástanulmányokat. Az online fogadóóráján pedig elhangzott: ősszel további, a felsőoktatást érintő javaslatokat akarnak benyújtani, hogy decemberre már el is fogadtassák a parlamenttel.