Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Milyen lenne, ha egy részeg este után úgy ébrednél, hogy miattad áll romokban a tőzsde és eltapsoltál félmilliárd dollárt?

Egészen vicces okai voltak annak, hogy 2009-ben megőrült a nyersolaj ára és pár óra leforgása alatt 73,5 dollárról 66,5-re zuhant. (Ez nem tűnhet soknak egy laikusnak, de a nyersolaj árfolyamában egyetlen dollár változás a teljes világpiacon 175 millió dolláros kilengést okoz.)
Hogy mi okozta ezt a nagy változást? Az ok igen prózai: egy londoni bróker irgalmatlanul berúgott. Steve Perkins 11 éve dolgozott már a PVM Oil Futures cégnél, ám arra még ennyi idő után sem volt jogosultsága, hogy magától kössön üzletet, csak a céges ügyfelek megbízásából kereskedhetett.
2009-ben a cég egész hétvégés csapatépítőt tartott, ahol mindenki eléggé berúgott. Perkins úgy gondolta, a másnaposság legjobb ellenszere, ha tovább iszik, így hétfőn a munkahelyén is ezt követte. Ez napközben nem is nyomta rá a bélyegét a munkavégzésére, simán levezényelt egy 8 millió dolláros üzletet.
Csakhogy hazament és a laptopjáról tovább folytatta a kereskedést, de már a saját szakállára. Hajnali fél kettő és háromnegyed négy között összesen 520 millió dollárért vásárolt fel a világ árutőzsdéiről 7 millió hordó (1,1 milliárd liter) nyersolajat. Akkoriban ez Szaúd-Arábia napi kitermelésének a dupláját, a világ olajpiacai napi forgalmának 69%-át jelentette -írta az Index.
Reggel még küldött egy sms-t a főnökének, hogy nem érzi jól magát, nem menne be dolgozni, aztán mély álomba merült. Két órával később pánikszerűen keltették fel a cégétől, mert senki sem tudta, mi történt. A baj az, hogy ezzel Perkins is így volt, azt állította, totálisan kiütötte magát, semmire sem emlékszik, így arra sem, hogyan tapsolt el félmilliárd dollárt.
A részeges brókert természetesen kirúgták, a brit pénzügyi felügyelet eltiltotta, és 72 ezer font büntetést szabott ki rá. A PMV 10 millió dolláros veszteséggel megszabadult a rengeteg felvásárolt olajtól, ami elvitte az egész évi nyereségét, sőt, 7 millió dolláros mínuszba lökte az év végi mérleget. Perkins elment egy alkoholistáknak tartott rehabilitációs programra, és egy évvel később felvette egy svájci brókercég oktatónak. Azt nyilatkozták, Perkins jó szakember, és jó ember, aki egyszer csinált egy nagy hülyeséget, de megérdemel még egy esélyt.
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.