Központi írásbeli: mi jön a jelentkezés után?
December 2-ig lehetett jelentkezni a központi írásbeli vizsgára. Mutatjuk, hogy ezután milyen fontos dátumokat írjatok be a naptárotokba.
December 2-ig lehetett jelentkezni a központi írásbeli vizsgára. Mutatjuk, hogy ezután milyen fontos dátumokat írjatok be a naptárotokba.
Az ajtók minden nap a dolgozók valamilyen személyes vonatkozású üzenetét rejtik a bérekkel kapcsolatban.
2025. január 1-től mintegy bruttó 23 ezer forinttal, vagyis hét százalékkal emelkedne a garantált bérminimum a kormány tervei szerint.
Teszteld a tudásodat a világ legnagyobb sivatagaitól kezdve a híres folyókig!
A Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola egyik osztályának tanítónőjét – a levelet fogalmazó szülők – állítása szerint alaptalanul megvádolták, hogy az egyik gyereket folyamatosan megalázza, bántja.
Az Európai Tanács félmillió euróval segíti az animációs film elkészülését.
A pályázat célja, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók tudományos munkájukkal bemutassák szakértelmüket.
Minden pedagógus fizetése emelkedni fog - a PSZ és a PDSZ a pedagógusok béremeléséről tárgyalt a Belügyminisztériumban.
Az ügy azonban nem várt fordulatot vett.
Maradt az ELTE PPK az élen, a tavaly még harmadik helyen szereplő Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara viszont idén csak a nyolcadik lett. Mutatjuk a 2025-ös bölcsészettudományi képzésterületi rangsort.
Korábban érzékeny adatok rögzítését kérte egy iskola.
A jövő szeptemberben induló tanárképzések miatt az egyetem gyakorlóiskolai hálózatot alakítana ki.
A gyerekre a gondnok talált rá, aki azonnal közbeavatkozott.
Tarolnak az orvosi karok, dupla holtverseny az első tízben, a Szegedi Tudományegyetemről kettő, míg a Műegyetemről három kar került be a top10-be. Mutatjuk a HVG Diploma 2025-ös kari rangsorát.
Mennyire ismeritek a külföldi egyetemeket?
Idén is az ELTE és a PPKE vezeti a HVG 2025-ös jogi képzésterületi rangsorát, ami azért tavalyhoz képest több pontban is átrendeződött.
Vajon melyik intézmény fog nyerni?
Stílusosan, visszafogottan.
Összesen két esetet regisztráltak egy héten belül, ami eléri a riasztási küszöböt, így a szükséges fertőtlenítés elvégzésének idejére bezárták az összes nagybányai intézményt.