Brutális összegből fejlesztik Mocsai Lajos egyetemét
A Testnevelési Egyetembe több mint 44 milliárd forintot csatornáz be a kormány, melyből számos sportlétesítmény és oktatási részleg is épül.
A Testnevelési Egyetembe több mint 44 milliárd forintot csatornáz be a kormány, melyből számos sportlétesítmény és oktatási részleg is épül.
A menekültekről szól a földrajzkönyv egyik fejezete.
Hamarosan megkezdődik és jövő szeptemberig be is fejeződik Veresegyház első gimnáziumának építése, a kivitelezés költségeit fele-fele arányban az önkormányzat és a váci egyházmegye viseli - közölte a Pest megyei település polgármestere az MTI-vel.
Minden középiskolásnak kötelező az érettségiig 50 óra közösségi szolgálatot teljesítenie, többen a menekülteknek segítettek.
Már 2017. február 1-től az Eötvös Loránd Tudományegyetembe (ELTE) integrálódhat a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi központja.
Mutatunk három tippet, ami segít abban, hogy ne érjen kudarc már a főiskola, egyetem elején.
Az első ösztöndíj még odébb van, és a diákhitelre is várni kell még? Akkor sincs minden veszve, ha pár ezer forintból kell gazdálkodnotok - Campus Life sorozatunkban megmutatjuk nektek, hol érdemes enni, kávézni, fénymásolni, vásárolni. 6. rész: Budapest legjobb kifőzdéi nyomában.
Az amerikai tanár súlyos büntetés elé néz.
Beszélj úgy, mint ha az anyanyelved lenne az angol!
Öt hét alatt hatvanöt helyszínen háromszáz program, köztük kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját hétfőn rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében - tájékoztatta Tajti Gabriella, a szervező SZTE Kulturális irodájának vezetője az MTI-t.
Egy diák folyton késett, ezért remek ötlettel engesztelte ki a tanárt.
Mert van, amivel minden egyetemistát ki lehet kergetni a világból. Soroljuk.
Bangkok szegények lakta részén nem sok lehetőség van a biztonságos és egészséges személyiségfejlődésre. Ahol csak volt lehetőség, focipályát építettek, a gyerekek jövőjének szimbólumaként.
Februárra összehívták az Országos Diákparlamentet.
A kisebbik kormánypárt ifjúsági szervezete szerint az egyetemeknek és főiskoláknak be kellene vezetni a biztonsági alapismeretek oktatását, terrortámadást hoznak fel példaként.
Nyakunkon az őszi érettségi, mutatjuk a menetrendet.
Régészeket éppen nem kellett hívni Óbuda első középiskolájához: végre megtörtént a felújítás.
Nem túl jó hír a Budapesten tanuló egyetemistáknak, hogy továbbra is drágulnak az albérletek.
Aki szereti a jó kávét, az többnyire csak a jótékony hatásaival érvel, ellenzői már rákkeltőnek is titulálták. Az bizonyos, hogy a hallgatói évek alatt több litert is elfogyasztunk belőle, de hogy ez pontosan mivel járhat, azt kevesen tudják.
Lelőtte saját apját, majd egy helyi általános iskolánál kezdett lövöldözni egy 14 éves amerikai fiú szerdán Dél-Karolinában, a támadó megsebesített két diákot és egy tanárnőt, de megfékezték őt, mielőtt az iskola épületébe bejuthatott volna.