Becsapós földrajzi kvíz: kitaláljátok, hogy melyik a kakukktojás?
Jól ismeritek az országokat, városokat, földrajzi képződményeket? Teszteljétek a tudásotokat.
Jól ismeritek az országokat, városokat, földrajzi képződményeket? Teszteljétek a tudásotokat.
Persze nagyon fontos a tanulás, de sokan nem csak a megszerezhető tudás miatt járnak egyetemre. Most összegyűjtöttünk néhány dolgot, amit csak azok élhetnek át vagy ismerhetnek meg igazán, akik felsőoktatásban tanulnak.
Ha nyelvvizsgára készültök és tartotok a szóbeli vizsgarésztől, ez az app nektek is hasznos lehet. Az angol kiejtés mellett pedig a hallásértést is ingyenesen gyakorolhatjátok.
Növelni kell az informatikai képzéseken diplomát szerző fiatalok számát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Meddig tartanak az iskolarendszerű OKJ-s képzések, illetve a tanfolyamok, mikor indulnak, és milyen formában végezhetitek el őket? Itt vannak a részletek.
Balesettel végződött a katasztrófavédelem bemutatója Vácon, a Duna-parton, a József Attila sétánynál lévő parkolóban kedd délelőtt.
Szeptember 20-ig jelentkezhettek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre (OKTV): a diákok november és április között mérik össze a tudásukat a különböző tantárgyakból.
Október 4-ig pályázathatnak az osztatlan tanár-, illetve gyógypedagógia alapszakos hallgatók a Klebersberg Képzési Ösztöndíjra. Mutatjuk a részleteket.
A 2020-as felsőoktatási felvételin a jelentkezőknek egy emelt szintű érettségit kell tenniük, illetve egy B2-es (középfokú) nyelvvizsgát kell szerezniük, különben nem kerülhetnek be egyetemre, főiskolára. Mennyibe kerülnek a legnépszerűbb B2-es vizsgák? Mutatjuk.
Mennyibe kerül egy KRESZ-tanfolyam, és mennyit kell fizetni magáért a vizsgáért? Utánajártunk.
Az Útravaló Ösztöndíjprogram idén is meghirdeti az Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási programot, amire a nehéz szociális helyzetben élők – kiemelten a roma hallgatók – pályázhatnak.
Egyelőre sem a nyelvi kurzusokra beiratkozók, sem a nyelvvizsgára jelentkezők száma nem ugrott meg, jóllehet ebben a tanévben életbe lép a felsőoktatási felvételi szigorítása, és a jövő tavasszal végző középiskolások közül már senki sem juthat be a felsőoktatásba középfokú nyelvvizsga nélkül - tudta meg a Magyar Nemzet Rozgonyi Zoltántól, a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnökétől.
Mit érdemes már most tudni a 2020-as középiskolai felvételiről? Itt vannak a legfontosabb kérdések és válaszok.
Mennyire ismeritek a következő szavakat és a jelentésüket? Teszteljétek magatokat ezzel a kvízzel.