Trump megvonná az állami támogatást a Berkeley Egyetemtől, ha nem beszélhet ott egy szimpatizánsa
Az egyetemeken egyre durvul a trumpisták és az ellenzőik közötti feszültség, szarral is dobálták már a másik felet.
Az egyetemeken egyre durvul a trumpisták és az ellenzőik közötti feszültség, szarral is dobálták már a másik felet.
Soros György pénzét látják a tanárok tüntetése mögött, de a civil szervezet szerint nagyon benézték a dolgot.
Az osztály- és a tárgyalótermekben kifüggesztett keresztek a helyükön maradnak - mondta Sebastian Kurz osztrák külügy- és integrációs miniszter csütörtökön, reagálva egy szociáldemokrata államtitkár szavaira, aki az integrációs törvénytervezet alapján megkérdőjelezte, hogy közoktatási intézményekben és bíróságokon kereszteket helyezzenek el.
Lassan jönnek az eredmények, de ezzel nagyon nincs vége a felvételi folyamatnak.
Még nem tudni, mennyibe kerül majd az új suli, de már elment 65 millió, hogy áthelyezzék az útban lévő víztornyot.
Egy szélsőjobbos újságíró előadása miatt tört ki lázadás Kaliforniában.
Végül január 31-én megjelent a Felsőoktatási tájékoztatóban a közösségszervezés szak.
Vezető pozícióban lévő emberek mondtak fel, miután egy szakmai- végzettség és tapasztalat nélküli jogász-közgazdászt neveztek ki a hivatal élére.
Eddig közel 80 millió forintot gyűjtött össze a veronai buszbaleset áldozatai, illetve családtagjaik megsegítésére az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) - közölte az M1-en az ÖS kommunikációs igazgatója.
Milyen középiskolai jegyeket váltanak pontokra a 2017-es egyetemi-főiskolai felvételin? Íme, az összes infó.
Múlt héten öt olyan filmet ajánlottunk nektek, amelyeket érdemes még az egyetem előtt megnézni - iskoláról, tehetségről, új esélyről, zsenikről szóló filmekből válogattunk. Ma újabb négy alkotást mutatunk nektek - van köztük klasszikus és egy újdonság is. #campuslife
Névtelen e-mailt kapott a Műegyetem gazdasági karának megbízott dékánja, bizalmi szavazást kért saját maga ellen.
A tanárok többsége nem volt felkészülve a komplex természettudomány oktatására - írja az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) felmérése alapján a Magyar Hírlap a csütörtöki számában.
A rövid válasz: igen. A hosszabb: nem árt ellenőrizni, hogy tényleg jár-e.
Hosszú kihagyás után fejezték be az általános iskolát a felnőttek.
Chalsea Cameron a blogján tette közzé azt a levelet, amit drogfüggő szüleinek írt.
Nőttek a bruttó fizetések tavaly az előző évhez képest, a keresetek továbbra is Budapesten voltak a legmagasabbak, de béreket az iskolai végzettség, a munkakör és a munkaadó cég mérete is befolyásolja - közölte a Workania állásportál szerdán az MTI-vel.
Hat járás lakói kaphatnak informatikai eszközöket.
A középiskola utolsó éve időnként a mémgyárosokat is megihleti. Ismerős, ugye?
Mit érdemes enni járvány idején? Hasznos tanácsok a Semmelweis Egyetemtől.