Szomorú statisztika: egyre kevesebb jut kultúrára

Egyre kevesebb könyvet adnak ki Magyarországon, és a kiállítások száma is csökken. Bár a színházakból több van, mint tavaly, a magyarok egyre kevesebbet tudnak kultúrára költeni.

  • Eduline
Shutterstock

2010 óta a magyar háztartások egyre kevesebbet költenek kultúrára és szórakozásra, és ez a trend idén sem állt meg - írja a hvg.hu a KSH statisztikáira hivatkozva.

Míg Budapesten és Közép-Magyarországon egy fő átlagosan 100,9 ezer forintot költött szórakozásra, az Észak-Alföldön ennek csak harmadát. A leggazdagabbak és a legszegényebbek között is egyre nagyobb a szakadék, egy tehetős ember ma 10,8-szer többet tud költeni kultúrára és szórakozásra, mint a legszegényebbek.

A kiadott könyvek (címek) is csökkenést mutatnak. 2016-ban 12 254 címet adtak ki, ami 2,5 százalékos visszaesés az előző évhez képest. A példányszámok azonban szerencsére nőttek, méghozzá 11,5 százalékkal.

A színházak száma 2016-ra nőtt, ám 2015-höz képest valamivel kevesebb látogatást rögzítettek.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.