Ciki: lánynak hitte a hosszú hajú fiút a magyar riporter
A vágott anyagban is nevetséges, ahogy a történteket magyarázza a tévés.
A vágott anyagban is nevetséges, ahogy a történteket magyarázza a tévés.
Szexuális forradalom zajlik a mobilalkalmazások terén is.
A Miskolci Egyetem és az Óbudai Egyetem is szélesíti a kínálatát.
Az új koncepció szerint már sporttudósok lesznek a testnevelők.
Nahalka István az OFI felmérési eredményére reagált.
Van még mit javítani az egyébként nagyon népszerű hallgatói mobilitási programon, de elő is álltak a tervekkel.
Három új kurzussal segíti a tanulási nehézséggel küzdő egyetemistákat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egyetemi életvezetési tanácsadó központja, az ingyenes képzések fejlesztik a hallgatók logikai, gondolkodási és motorikus képességeit, növelik a tanulási hatékonyságot és az önbizalmat - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
Idén is meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség magyarországi középiskolások számára, azzal a céllal, hogy a diákok a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak és ottani magyar társaikkal közösen ünnepeljenek.
Erre nem készültetek fel.
Elkészült a kormány tervezete a következő tanév rendjéről.
Nem volt olyan vizsgált megyei múzeum az országban, ahol ne lett volna valamilyen szabálytalanság - állítja az Állami Számvevőszék.
Újabb nyári fesztivál programját hozták nyilvánosságra: az amerikai Pink Martini, valamint két francia csapat, a Nouvelle Vague és a Deluxe is fellép a Művészetek Völgyében július 21. és 30. között.
Mit jelent a duplázás lehetősége az egyetemi-főiskolai felvételin? Miért jó megoldás azoknak, akik néhány gyengébb jegyet is begyűjtöttek a középiskolában? Évről évre több tucat olvasó teszi fel a kérdést nekünk: marad-e a duplázás? Jó hírünk van: marad.
Február 1-jétől Székesfehérvár helyett hivatalosan is Orosházán van a Kodolányi János Főiskola székhelye.
A pécsi Kaktus a Kuplungban lép fel ma este nyolctól. A belépés ingyenes.
Miért dönt minden évben több ezer egyetemista és főiskolás úgy, hogy csatlakozik valamelyik szakkollégiumhoz? Milyenek a mindennapok a szakkolikban, milyen közösség alakul ezekben a különleges intézményekben? Utánajártunk.
Újra ajánlásokat fogalmaznak meg a diákönkormányzati küldöttek a kormánynak. Egy csomó megvalósulatlan kérés maradt a legutóbbi ülésről.
Az egész országban jegesek voltak az utak és a járdák, a fővárosban szinte tragikus állapotok voltak.
Személyre szabott köszöntés.
A magyar menüt nem nehéz lekörözni.