Most rajtatok a sor: iskolaszerekkel segíthetitek a rászoruló gyerekeket

Iskolaszereket és felszereléseket vár az Igazgyöngy Alapítvány, hogy segíthessen a rászoruló gyerekeknek.

  • Eduline

L. Rirók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője arra kéri a jó (jobb) helyzetben lévő diákokat, családokat, osztályokat, hogy feleslegessé vált tornafelszerelésüket, tolltartójukat, tornazsákjukat, íróeszközeiket gyűjtsék össze és ajánlják fel azoknak, akik kevésbé szerencsések, és nem tehetik meg, hogy iskolaszereket vásároljanak.

Budapesti diákok válaszoltak: ezt gondolják az irodalomóráról

Budapesti gimnazistákat kértünk meg arra, mondják ki az első dolgot, ami eszükbe jut arról, hogy "irodalomóra". Érdekes válaszokat kaptunk. Tehát, odarohantunk gimnazistákhoz, megkérdeztük, hova járnak, és arra kértük őket, mondják ki, ami elsőre eszükbe jut. "IRODALOMÓRA" AKG diákjai "Kreatív, bár néhol sok."

Számtalan iskolában probléma az, hogy a diákoknak nincs olyan felszerelésük, amivel részt tudnának venni az órákon, és megfelelően tudnának teljesíteni - hoszen toll hiányában dolgozatot írni is elég nehéz.

Mi az Igazgyöngy Alapítványnál szeptemberben több mint ezer gyereket segítünk iskolaszerrel. Sokat ilyenkor gyűjtünk össze, de természetesen augusztus végén is szervezünk gyűjtéseket. Akkor másképp, elsősorban a füzetekre, új holmikra koncentrálva. Az utóbbi két évben iskolai csomagokat is készítünk, és eljuttatjuk azokba a sulikba, ahol sok a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek. A pedagógusok nagyon hálásak, mert van mihez nyúlni, ha nincs felszerelés. Sokan eddig a magukéból pótolták. Nekünk vannak már ilyen segítő partneriskoláink, a fővárosban. Van, ahol a pedagógus indítja el, de sok helyen egy-egy szülő. Mindegy ki, csak partnereket találjon hozzá. Mert ebben mindenki nyer. A jobb társadalmi státuszú gyerek tanulja a szolidaritást, a rosszabb pedig alapvető iskolaszerekhez jut. És kicsit még a környezeti fenntarthatóságért is teszünk valamit. - nyilatkozta L. Ritók Nóra

Tehát, akinek lehetősége van rá, keresse meg az alapítványt feleslegessé vált iskolaszereivel.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.