Korábban zárhatnak a belvárosi szórakozóhelyek: vége a hajnalig tartó buliknak?

Jóval kevesebb szórakozóhely közül lehet majd kiválasztani a vizsgatemető/tanévkezdő/tanévzáró buli helyszínét, ha a belvárosi kerületek valóban új rendeletekkel szabályozzák majd a nyitvatartást. Van, ahol már 22 vagy 23 órakor bezáratnák a vendéglátóhelyeket.

  • Eduline

Képünk illusztráció
Fülöp Máté

Budapest több belvárosi kerületében is új rendeletekkel szabályoznák a szórakozóhelyek nyitvatartását – írja a Magyar Nemzet. A kerületi vezetőknek az az álláspontja, hogy szükséges a változtatás, mert a lakóknak joguk van a nyugodt pihenéshez, amit a vállalkozásoknak is tiszteletben kell tartaniuk.

A IX. kerületben már egy tervezet is készült, amelynek alapján a vendéglátóhelyek vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, míg pénteken és szombaton éjfélig lehetnének nyitva. Ettől eltérni csak jegyzői engedéllyel lehetne; azonban bármikor visszavonhatja a városfejlesztési, városgazdálkodási és környezetvédelmi bizottság, ha például a ház lakói indoklással ellátva kérik.

Bebizonyították, hogy igenis jó Budapesten egyetemistának lenni

Olcsóbb a lakhatás, az étel, a közlekedés, na meg persze a sör is, mint nyugaton. A hvg.hu az Uniplaces francia portálra hivatkozva arról ír, hogy Budapest Varsóval és Portóval a legolcsóbb európai egyetemi nagyvárosok közé tartozik. A 15 várost vizsgáló felmérésben a lakbéreket, a tandíjat, a közlekedési költségeket, illetve az étel- és sörárakat vetették össze.

A lap szerint a VIII. kerületben is készül új nyitvatartásról szóló rendelet, amelynek egyik korábbi verziója 22 órai zárást rendelt volna el - ez azonban gyakorlatilag a csődöt jelentené sok hely számára egy tulajdonos szerint.

A lap megkereste a belvárosi önkormányzatokat is a lehetséges tervekkel kapcsolatban. A VI. kerületi sajtóosztályon egyértelműen állították, hogy nincs napirenden ez a kérdés, a VIII. kerületben azonban elismerték, készül a rendelet. A IX. kerülettől azt a választ kapták, hogy a lakosság éjszakai pihenése érdekében szükséges a nyitvatartás korlátok közé szorítása. A ferencvárosi tervezetet mai ülésén tárgyalja a képviselő-testület.

A három legjobb kiülős hely Budapesten és környékén - szerintünk

Kitört a nyár (még akkor is, ha néha esik), úgyhogy végérvényesen birtokba vehettétek a kiülős helyeket. Hol lehet egy jót beszélgetni, enni-inni, olvasni vizsga előtt vagy után? Campus life sorozatunk legújabb részében három nagy kedvencet mutatunk nektek. Duna Csárda Nevével ellentétben nem egy hagyományos csárda, és nem is Budapesten van, viszont a legjobb kiülős helyek közé tartozik, úgyhogy érdemes kipróbálni.

Hozzászólások

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu