Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mit érdemes tudni a budapesti diákbérletről?

Bérlet diákigazolvány nélkül
Abban az esetben, ha még nem kaptál diákigazolványt a gimnáziumodtól/ egyetemedtől, az intézmény által kiállított ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással is igénybe veheted a diákbérletet.. Ezt az intézményed titkárságán/ tanulmányi osztályán tudod beszerezni.
Arra figyelj oda, hogy az ideiglenes igazolás maximum 60 napig lehet érvényes, így ha addig sem kaptad meg kártya alapú igazolványodat, új ideiglenes igazolást kell kérned, különben megbüntetnek.
A matrica
A diákigazolványt érvényesítő matrica lejáratára is figyelni kell! A tavaszi félévben kapott matrica október 31-én, az őszi félévben kapott pedig március 31-én jár le. Amennyiben addig nem kértél újat, a diákigazolványod nem számít érvényesnek.
16 évnél fiatalabb diákoknak (a kötelező tankötelezettség miatt) azonban nem kell érvényes diákigazolvány matricával rendelkezniük, anélkül is nyugodtan vásárolhatnak diákbérletet.
Közlekedési teszt Budapest belvárosában: hogyan juthatsz leggyorsabban Pestről Budára?
Igazán bosszantó, mikor minél hamarabb át kellene jutnod egyik helyről a másikra, de egyszerűen áll a város, és bármit teszel, egyhelyben toporogsz. Kipróbáltuk, hogy a leggyorsabb. A pálya: A Corvin negyedtől a Kolosy térig. A kipróbált eszközök: tömegközlekedés, taxi, kerékpár - és mi magunk.
Mit kell írni a bérletre?
A diákigazolvány vásárlásakor az alábbi számok közül egyet kell megadnod:
- OM azonosító szám vagy
- a diákigazolványszám vagy
- az ideiglenes igazolásod sorszáma
Ha rossz számot írtál a bérletre, akkor ki tudod cserélni (250 forintos kezelési költség ellenében) valamelyik BKK-irodában.
Büntetés esetén
Ha van érvényes diákigazolványod, de valamiért nem volt nálad/nem találtad meg, és ezért megbüntettek, akkor utólag a BKK Akácfa utca 22. alatti irodájában tudod bemutatni az irataidat. Ebben az esetben 2000 forintos (negyedéves és éves bérlet esetén 1000 forintos) kezelési költséget kell fizetned, nem pedig a teljes büntetési összeget.
Se papír, se matrica
Ha sehogy sem tudod hivatalosan igazolni, mégis diákbérlettel utazol, akkor a helyszínen 8000 forintra büntetnek meg, ha pedig két napon belül nem tudod rendezni ezt az összeget, akkor 16 000 forint bírságot kapsz.
Forrás: bkk.hu
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.