Ennyi pedagógus jelentkezhet a 2018-as minősítési eljárásra
Megjelent az emberi erőforrások miniszterének határozata a 2018-as pedagógusminősítési keretszámokról - most kiderül, hányan léphetnek magasabb fizetési kategóriába.
Megjelent az emberi erőforrások miniszterének határozata a 2018-as pedagógusminősítési keretszámokról - most kiderül, hányan léphetnek magasabb fizetési kategóriába.
Nyilvánossá tette az Oktatási Hivatal a tavaly májusban végzett kompetenciamérés eredményeit. A szövegértési- és matematikai tesztet a 6., 8. és 10. évfolyamokkal végezték.
Az Állami Számvevőszék kifogásolja, hogy a Diplomás Pályakövetési rendszer nem tud megbízható adatokat nyújtani a kivándorolt diplomásokról.
Komoly fejlesztések jönnek Budapesten kerékpáros fronton, és te is beleszólhatsz, hogyan költsék el a rendelkezésre álló pénzt.
Az Oktatási Hivatal feldolgozta az írásbeli eredményeket.
Három iskola közül választották ki az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusát - mondta a film castingigazgatója az M1 aktuális csatornaműsorában.
Elérhetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia annak a konferenciának a felvételét, melyen a PISA-teszt magyar részről...
Fontos hetek jönnek a középiskolai felvételin: néhány nap múlva nyilvánosságra hozzák a középiskolák ideiglenes felvételi jegyzékét, március közepén pedig megváltoztathatják felvételi sorrendjüket a jelentkezők. Hogyan lehet módosítani a sorrendet? És mikor érdemes változtatni?
Egy állandó, hatszögletű hurrikánt fedeztek fel a bolygó északi sarkán.
A pénztárca üres, az ösztöndíj még arrébb van, és valahogy most még jobban fizető diákmunkát sem találtok? Campus life-sorozatunk legújabb részében megmutatjuk nektek a legjobb győri helyeket, ahol néhány száz forintért degeszre ehetitek magatokat.
Érettségire készültök, de matek nem tartozik a kedvenceitek közé? Próbáljátok ki a következő négy ingyenes appot.
Nincs olyan mozi, ahol ne árulnának pattogatott kukoricát - de miért pont popcornt rágcsálunk filmnézéshez, miért nem chipset, csokit vagy ropit? Utánajártunk, mert #tudnicool.
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében visszautasította a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az egyetem hallgatói önkormányzata közös állásfoglalását, miszerint jogtalanul soroltak volna át hallgatókat önköltséges képzésre.
Nem elsősorban a nyelvvizsga díja az akadálya a középfokú nyelvvizsga megszerzésének a diákok számára, hanem az, hogy nem jutnak el a középszintű nyelvismeretig - mondta a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke az M1-en.
Egy 14 éves lány, és három gyerekkorú testvére ellen garázdaság bűntett miatt indított eljárást a rendőrség.
Szerintük a magyar fiatalok nagyon jól érzik magukat itthon, különben is, gleccsert is csak Izlandon találnak - szerintük.
Az erdélyi "migránsfarsang" után itt egy újabb gyöngyszem.
Az oktatásban tervezett közel 180 milliárdos uniós fejlesztési forrásokról és a diákparlament által elfogadott 50 pontos ajánlásokról volt szó a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülésén, ahol az is kiderült, hogy hiába tiltakoznak ezrek, nem változtat a szakmai érettségi szabályain a kormány.
A közoktatásról szóló nyílt vitanapot tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a szakma szélesebb része teljesen másképp gondolkodott az közoktatás jelenlegi állapotáról és a továbblépés irányáról, aminek hangot is adtak.
Tegnap robbant a hír, hogy még idén nyáron Budapesten koncertezik a Foo Fighters, de nem csak az amerikai rocksztárok adnak stadionkoncertet az idei év első felében Magyarországon.