Gimnáziumokat zárnának be, pedig idén még többen jelentkeztek ilyen képzésre

Az iparkamara elnöke nemrég sajnálta, hogy nem zárnak be gimiket, pedig a statisztikák szerint ezek az iskolák egyre népszerűbbek. Idén is nőtt a felvettek száma.

  • Eduline
Túry Gergely

Idén tovább csökkent és a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák jelentkezőinek száma, miközben a gimnáziumi képzésre több diákot vettek fel, mint tavaly.

Ez számokban azt jelenti, hogy 28 912-en kezdhetik meg jövő ősszel a gimnázium első osztályát, 30 174-en a szakgináziumot, 18 818-an pedig a szakközépiskolát (korábban szakiskolát).

Sőt, idén mit sem veszítettek népszerűségükből a hat- és nyolcosztályos gimik, amelyek összesen cirka 7500 további diákot szívtak fel az általános iskolákból. Mi sem jelzi jobban a tendenciát, mint hogy mindkét iskolatípusnál radikálisan nőtt az elmúlt években a felvételt nem nyert jelentkezők száma. Idén nagyjából 6000 diákot utasítottak el nyolc- és hatosztályos gimnáziumi oktatást szervező intézmények.

Évek óta trendnek tekinthető, hogy egyre többen választják a gimnáziumot (persze, ha tehetik), és csökken a szakképzés népszerűsége. Parragh László, az iparkamara elnöke nemrég emiatt azt mondta, hiba, hogy a polgármesterek nem mernek gimnáziumokat bezárni.

OH
Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.